Dagad a botrány.
Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter szerint
a Tisza nem akarja, hogy az NVVH egy valódi bűnüldöző szervezet legyen.
A V21 csoport tagja csalódott Unger Anna jelölésén az NVVH élére, akit jó választási szakembernek tart, de szerinte ez esetben másra van szükség, hiszen Ungernek semmilyen szakmai tapasztalata nincs. Szerinte a jelölés olyan, mintha egy rendőr századost neveznénk ki a szociológiai tanszék élére.
„Nonszensz”
– jelentette ki.
Beszámoltunk róla, hogy túlzás nélkül az ország teljes nemfideszes részét hidegzuhanyként érte, hogy csütörtökön a várakozásokkal ellentétben nem az elismert korrupcióellenes jogászt, a Transparency Magyarország jogi igazgatóját, Ligeti Miklóst választották a Nemzeti Vagyonvédelmi és Vagyonvisszaszerzési Hivatal (NVVH) elnökévé, hanem egy politológus végzettségű tanárnőt, Unger Annát, aki ráadásul előre kijelentette:
„badarság azt gondolni, hogy 6 év alatt itt jogerős ítéletek lesznek”.
A parlament ennek ellenére pénteken 10 óra 45 perctől dönt az elnökjelöltről titkos szavazással a csütörtök délután meghirdetett legfrissebb napirend szerint.
Unger jelölésén és Ligeti elgáncsolásán kiakadt Hadházy Ákos és az ismert vallástudós Gábor György is. Mellár Tamás szerint a Tisza a Fidesszel játszik össze az ügyben és megállapodás történhetett a háttérben, amely miatt Márki-Zay Péter is erős aggodalmát fejezte ki. A kommentfalak pedig felrobbantak, a tiszások is rendkívül csalódottakMagyarék döntése miatt.
A döntésen Juszt László is felháborodott, csakúgy mint Bárándy Péter, aki szerint a Tisza nem akarja, hogy az NVVH egy valódi bűnüldöző szervezet legyen.
Bárándy kiakadt a tiszás képviselők érvelésén
Bárándy Péter hangsúlyozta, hogy nem tudja értelmezni azt a tiszás politikai érvelést Unger mellett, hogy valaki „semleges elkötelezett”, ahogy azt sem, hogy milyen struktúrát érzékelne Unger, amikor pontosan neki lenne a feladata az új szervezet struktúrájának létrehozása.
„Ezek az üres beszéd kategóriájába tartoznak, amelyek nem alkalmasak arra, hogy meggyőzzék az embert”
– jelentette ki. Hozzátette: ez egy vádképviselő szerv. Szerinte volt a ’40-es években olyan ügyész, akinek nem volt jogi végzettsége, nem vált be.
„Sokan voltak ilyenek, egyik sem vált be. Most ugyanerre akarunk menni?”
– tette fel a kérdést. Bárándy abból, ahogy a mostani hatalom a személyi kérdéseket kezeli úgy érzi, hogy Magyarék hogy kovácsolnak egy új ellenzéket.
Kiemelte, a Tiszára szavazók nagy hányada azt az ígéretet fogadta el, hogy hatékony felszámolása lesz annak a személyi körnek, amely a Fidesz vezetését képezte, ez a személyi kiválasztás erre nem alkalmas, hiszen itt egy operatív nyomozati szervről beszélünk. Ha Unger Anna marad a jelölt, akkor abból az a következtetés vonható le, hogy
nem akarják, hogy ez a szervezet hatékonyan működjön.
Szerinte elhajlik a hatalom a saját ígéreteinek betartásától.
Bárándy szerint igenis eljuthatna a szervezet a hat éven belüli gyors ítéletekhez, így olyan embert választani az élére, aki szerint nem lehetnek ítéletek, a Tisza ígéreteinek feladását jelenti. Ugyanis, ha egy ügy megfelelően elő van készítve, akkor az nem húzódik évekig.
Bárándy kijelentette:
„Ez a választás tükrözi azt az akaratot, hogy feladtuk ennek a feladatnak a tényleges teljesítését, ha pedig feladták, akkor ez azt a rémképet vetíti elém, hogy nem tekintik rendszerváltozásnak azt ami történt, pedig a társadalom április 12-én arra adott mandátumot ezeknek az ígéreteknek a figyelembe vételével – igenis rendszerváltozás végrehajtására adott mandátumot – ezt kötelesek lennének végigvinni, ha nem, akkor ez az ígéret megszegése és a feladat feladása.”
Valódi Hírek










