Kemény üzenetet küldtek a külhoniak Magyar Péteréknek: Aggódnak a gyerekekért

Hiába várják a támogatást.

Kemény üzenetet küldtek a külhoniak Magyar Péteréknek: Aggódnak a gyerekekért

Hiába várják a támogatást.

Magyar Péter a kampányidőszakban azt ígérte, hogy nem veszik el a külhoni magyarokat érintő támogatásokat a jövőben. Most viszont egyre több külhoni magyar szülő kérdezi a közösségi oldalakon, mikor érkezik meg a „Szülőföldön magyarul” program

százezer forintos oktatási támogatása.

A kérelmek döntő többségét már támogatásra jelölték, a folyósítás kezdetéről azonban augusztus végéig nem jelent meg pontos tájékoztatás. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi történt, a családokat türelemre intik, hiába érkezett el a tanévkezdés.

Rengeteg embert érint

A Rákóczi Szövetség július 20-i összesítése szerint a területi partnerszervezetek 223 848 kérelmet jelöltek támogatásra. Ez közel

22,4 milliárd forintnyi bruttó támogatást jelent,

ha valamennyi megjelölt kérelmet jóváhagyják és kifizetik. A legtöbb jelentkezés pedig Erdélyből, Partiumból és Csángóföldről érkezett. Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a program koordinátora hangsúlyozta, hogy a kérelmek ellenőrzése megtörtént, a listákat átadták, és szerinte „nem történt megszakítás, felfüggesztés”.

Több külhoni magyar elmondása alapján más támogatások sem érkeznek és már érezhető az előző kormány utáni váltás.