dél-korea
Bebizonyosodott: A Samsung gyárban dolgozó nők gyermekeinek a veszélyes körülmények miatt voltak velük született betegségeik
Gödön a hétszeresére nőtt a szén-dioxid mennyisége a gyár miatt. Elismerte a dél-koreai kormányhoz köthető egyik ügynökség pénteken, hogy ok–okozati összefüggés van…
Mi történt? Hűvösre került a debreceni katódgyárat építő cég vezetője
Lee Dongche a börtönben is óriási összegeket szakít az EcoPro-val. Tavaly tavasszal még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oldalán mosolygott a kamerákba…
Ebből baj lesz: A legkegyetlenebb diktátorok álltak össze
Nő a fenyegetettség. Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán nemzetbiztonsági tanácsadói Oroszország és Észak-Korea megerősödő együttműködéséről tárgyaltak – közölte szombaton Jake Sullivan,…
Kipakolt egy koreai alvállalkozó az iváncsai akkumulátorgyárról – elképesztő dolgok derültek ki
Saját maguk ellen kezdeményeztek csődeljárást. Mint ismert, a dél-koreai SK Innovation 700 milliárd forintból, 80 milliárdos állami támogatással épít akkumulátorgyárat Iváncsán. Hónapok…