Fővárosi Főügyészség
Döntött a bíróság: Súlyos dolog derült ki a fibtneszmodell meggyilkolásával gyanúsított férfiről
Új fejlemény. A Fővárosi Főügyészség indítványára letartóztatta a bíróság a fiatal nő életének kioltásával gyanúsított férfit. A bíróság a végrehajtás helyéül az…
Bíróság elé áll a férfi, aki életveszélyesen megfenyegette Novák Katalint
Fenyegetés Novák Katalin ellen. A Fővárosi Főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt emelt vádat és felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz azzal a férfival szemben, aki…
Niggerezett, majd kiütötte a kiszemelt áldozatát a bulinegyedben
Majdnem megölte az ártatlan férfit.
Öregezés: Nőnek öltözve rabolt ki időseket
Főleg pénzre és aranyékszerekre mentek.
Letartóztatták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját – Elmegyógyintézetbe küldik
A végrehajtás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.
Pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, hogy megöli az apját
A nyomok és a holttest eltüntetésében a felesége is részt vett.
Brutális támadás: Késsel várta a liftajtónál
Még a földszinten kezdtek el balhézni.
„Megijeszteni akartam” – mondta a nő, majd késsel támadt volt párjára az utcán (+videó)
A bizarr jelenetet biztonsági kamera is rögzítette – a nő nyugtatót, drogot és alkoholt is fogyasztott a támadás előtt.
Felgyújtott két embert egy hajléktalan – Most ítélték el
Jogerősen 19 év fegyházra ítélték.
Tizenéves rablókból álló útonálló banda garázdálkodott az Andrássy úton (+videó)
Egyikük egy 12 éves lány volt.
Elítélték a kőbányai liftes szatírt
Azt élvezte, ha mutogathatja magát.
Szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort (+videó)
Csaknem 120 kilométeres sebességgel száguldozott Budapest közepén.
Hajnali villamos: Berúgta az üvegajtót az őrjöngő a részeg
Nem engedték ott leszállni, ahol akart.
Homofób szitkokat firkált a villamosmegállóra egy gyűlölködő öregember (+videó)
Szехuális kisebbség ellen követett el gyűlöletbűncselekményt.
Borzalom: Lerángattak egy 89 éves férfit a villamospótló buszról
A busz utasa elleni támadás miatt vádat emeltek a 43 éves férfi ellen. A Fővárosi Főügyészség a többszörösen büntetett, jelenleg más ügyben…
Nem ússza meg: Az Árpád hídi gázolóra börtön vár
Letöltendő fogházbüntetést kértek a gázolóra. Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Árpád hídi gázolóval szemben. A 35 éves B. Dávidra letöltendő fogházbüntetést…
Döntöttek az Árpád hídi balesetet okozó sofőrről: Elutasították a hajmeresztő ötletet
Nem kaphat jóvátételt. A tavaly nyári, Árpád hídi halálos balesetben érintett BMW sofőrje, aki beismerte bűnösségét, azt szerette volna elérni, hogy közvetítői…
Van bőr a képén: Az Árpád hídi halálos balesetben résztvevő BMW-s elképesztő húzásra szánta el magát
Az Árpád hídi gázolásban egy vétlen biciklis életét vesztette. Tavaly nyáron két BMW és egy Mercedes vett részt az Árpád hídon abban…

Valódi Hírek














