Kárpótlásra az adófizetők pénzéből kerülhet sor.
A Magyar Nemzeti Bank friss tanulmányában ecseteli, hogy a szigorításokra, így például kamatemelésre is a járvány, majd a rekorder infláció okozta veszteség miatt volt szükség.
Tavaly mintegy 400 milliárd forint volt a mínusz:
ezt az összeget az eredménytartalékuk csak részben fedezte, de a jegybank saját tőkéje pozitív tartományban tudott maradni. A várakozások szerint azonban ez az összeg év végére negatívba fordul,
így 2024-ben költségvetési térítésre lehet szükség.
A számítások szerint idén 340-425 millárd forint között alakul majd az a teher, amelyet a költségvetésnek cipelnie kell Matolcsy Györgyék kamatpolitikájának miatt. Sőt, ez csak ötöde a teljes összegnek – mivel a költségvetési térítésnek 5 évre kell eloszlania –, így
az idei várható veszteség meghaladja majd a 2000 milliárdot is.
„A szigorítások ahhoz is hozzájárulnak, hogy a 2022-es egyensúlyvesztés után a magyar gazdaság idén már közeledik az egyensúly ismételt eléréséhez, ami nélkül nem valósítható meg a fenntartható gazdasági növekedés.
A jegybank a magas kamatszint fenntartásával nyerte meg az ehhez szükséges időt, egyúttal a pénzpiaci stabilitás megőrzésén keresztül támogatta az elsődleges, árstabilitási céljának elérését is.
Ennek a stabilizációnak az ára a jegybanki veszteség”
– próbálta megmagyarázni az MNB, hogy miért „jó” hír gazdasági szempontból a veszteségük.
(via index.hu)