Kivizsgálhatja az esetet az OLAF.
Lőcsei Lajos momentumos országgyűlési képvisel tudomása szerint nyomozás indulhat az uniós pénzből túlárazottan vásárolt élelmiszercsomagok miatt.
„A kormány már 2017-ben 2023-as árakon vásárolta be a szegényeknek összeállított segélycsomagot: 6 évvel ezelőtt egy liter tejért 516 forintot, egy kiló cukorért pedig csaknem 700 forintot fizetett a kormány a rászorulóknak szánt élelmiszercsomagban”
– mondta Lőcsei, majd hozzátette: az Orbán-kormány a legszegényebb társadalmi rétegeken nyerészkedett.
Lőcsei felkereste a Belügyminisztériumot a túlárazások miatt, választ Rétvári Bencétől kapott, aki elmondta, hogy „a hazai független szervek és az Unió akkreditált szerve is vizsgálta a projektet”.
„A vizsgálatok eredményét azonban Rétvári nem közölte, ezért én további kérdésekkel fogok a minisztériumhoz és az OLAF-hoz is fordulni”
– tette hozzá Lőcsei.
A politikus videója itt nézhető meg:
(Lőcsei Lajos/Facebook)