Nem utalták a pályakezdők ösztöndíját.
Egyes pályakezdő orvos-rezidensek nettó kétszázezer forinttal kevesebb havi bért kaptak az államtól ahhoz képest, amekkora összegte számítottak A Magyar Rezidens Szövetséghez folyamatosan érkeznek megkeresések az érintettektől – számolt be róla a 24.hu.
Az MRSZ közleménye szerint a korábbi orvosbéremelésekkel olyan rendszert vezettek be, amelynek a célja a rezidensek eredendően alacsony alapbérének kiegészítése volt. Azt írták: ez a rendszer fontos szereppel bírt az orvoselvándorlás csökkentésében, illetve az orvosi szakterületek közti megfelelő eloszlásban, ugyanis a hiányterületeken akár kétszázezer (200 ezer!) forintos ösztöndíj is jár.
Mindennek ellenére a tavaly munkába állt rezidensek számára még mindig nem írták ki az ösztöndíjpályázatokat, holott ez idáig januárban már elérhetők voltak a pályázatok. A szövetség szerint a késlekedés fő oka, hogy nem elegendő a jelenlegi keret az ösztöndíjakhoz, és kormánydöntés szükséges annak megemeléséhez.
Dr. Vámosi Péter, a szervezet elnöke közölte: e héten újra a Belügyminisztériumhoz fordultak, és azt kétrék Pintér Sándoréktól, hogy sürgősen írják ki a 2022-ben az orvosi pályára lépett rezidensek ösztöndíjpályázatát.