Szokatlan dolgok történtek.
A szokásos csütörtöki délelőtti időpont helyett szerdán délután tartotta meg a kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A Budapesti Demográfiai Csúccsal kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: szerintük fontos, hogy Magyarország is be tud számolni azokról az „eredményekről”, amelyeket 2010 után sikerült elérni az ügyben. Hozzátette, sok külföldi vendég megjelenik majd az eseményen, külön kiemelte Giorgia Meloni olasz miniszterelnök érkezését, a bolgár elnök látogatását, valamint megemlítette, hogy Novák Katalin és Orbán Viktor is beszédet mondanak majd.
Gulyás szerint a következők az eredmények: „jelentős előrelépést sikerült elérni”, de „még mindig nem tartunk ott, ahol tartani szeretnénk”.
Azt állította: az elmúlt évtizedben az EU-ban Magyarországon nőtt leginkább a termékenységi arányszám, ami ennél fontosabb és kifejezőbb, hogy ha a korábbi tendencia nem változott volna, akkor – tette hozzá – 160 ezer gyermek nem született volna meg.
Magyarország jó példával járt elöl, és örülnek annak, hogy ennek a rendezvénynek otthont adhatnak – mondta.
Szólt arról, hogy a kormány tárgyalt az Európai Bizottság ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmáról, amely időszak szeptember 15-én lejár. Azt mondta, arra kérik az EB-t, hosszabbítsák meg a jelenleg fennálló behozatali tilalmat.
„A magyar piacot is érthetően teszi tönkre, ha 50 tonnából 3 millió tonna lesz”
– mondta ezzel kapcsolatban a miniszter.
A kormány elméletileg az inflációval is foglalkozott, az idei évben egy számjegyű inflációt remélnek, a gazdasági nehézség ellenére – mondta – ez novemberre lehet reális cél. Hozzátette: vannak aggasztó jelek is, amelyeket leginkább a benzináremelkedés okozott, ennek szerinte elsődleges oka, hogy „ötszörös áron tudjuk behozni az üzemanyagot az ukrán vezetéken keresztül”. Közölte: a tranzitdíj ukrán megemelését nem tartják elfogadhatónak.
„Csak az üzemanyagárakban bekövetkezett változás fél százalékkal emelte meg az inflációt”
– magyarázta Gulyás.
Szerinte egyféleképpen tudnak küzdeni ez ellen. Mégpedig úgy, – árulta el – hogy keresnek alternatív forrási lehetőségeket.
„Az árat nem mi határozzuk meg, közvetlen kormányzati befolyás nincs, hacsak nem lesz árstop”
– fűzte hozzá.
Szentkirályi Alexandra az infláció kérdéskörét érintve beszélt az online árfigyelő rendszerről, amely a kormányszóvivő szerint nagy versenyt indított el, az élelmiszer-infláció – állította – több mint a felével csökkent a legmagasabb pontjához képest.
A kancelláriaminiszter azt mondta, a napelemekkel kapcsolatos kormányzati döntés „is Brüsszel miatt van”. A kormány úgy döntött, hogy akik a létesítésre vonatkozó igényt benyújtották, ott 10 éven keresztül a korábbi elszámolási rend megmarad.
„Ha valaki egy ilyen beruházásba úgy fogott bele, ennek ezt garantáljuk”
– mondta.
Szentkirályi Alexandra gratulált a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak, akik közreműködtek egy ezer méter mélységben rekedt barlangász megmentésében.
Gulyás Gergelyt a Qualitas Gimnázium ügyéről kérdezte az ATV, ezzel kapcsolatban a miniszter azt mondta: példátlan felelőtlenségről van szó az iskola vezetőségének részéről, mert ők tisztában voltak azzal, hogy elárverezték az ingatlant. Magániskoláról van szó, az államnak ehhez semmi köze, ők abban tudnak segíteni, hogy ha szükséges, akkor a normál rend szerinti beiskolázása megtörténjen az érintett gyerekeknek – mondta.
Mint ismert, az Egyesült Államok nagykövetsége megtagadta Szöllősi György vízumkérelmét, erről Gulyás azt mondta: rendkívül barátságtalan gesztusnak tartja a történteket. Állítása szerint előzetesen semmilyen amerikai jelzés nem érkezett a történtekről, és ezért Gulyásék nem értik, miért tagadták meg a vízumot. Szerinte ha ennek van valami oka, azt
illene közölni,
ha pedig nincs, akkor még inkább érthetetlennek tartja.
Az óriási botrányt kiváltó orosz tankönyvről Gulyás Gergely elmondta: nagyon jó lenne, ha Putyin szavai jelenhetnének meg az orosz történelemkönyvekben is.
Arról, hogy Róna Péter közgazdász szerint a reptér megvásárlása Kína érdekeit szolgálja, azt mondta: Kínának az egészhez nincs semmi köze, a jelenlegi kormánypártok álláspontja mindig is az volt, hogy a repteret nem szabad eladni. Azt is hozzátette, szerinte teljesen indokolatlan a reptér megvásárlása és a pedagógusbérek emelése között párhuzamot vonni.
A 444.hu kérdésére reagálva Gulyás azt mondta, abban egyetért Lázár Jánossal, hogy Horthy Miklósnak „érdemei vannak” abban, hogy Magyarország Trianon után egyben maradt, ugyanakkor a miniszterelnököt idézve hozzátette, minden kormánynak kötelessége megvédenie az összes állampolgárát, és Horthy idején ez a zsidó lakossággal kapcsolatban nem valósult meg.
Gulyást arról is kérdezték, hogy arányosnak tartja-e azt, hogy a török elnök testőrei megvertek egy férfit augusztus 20-án Budapesten. Gulyás szerint ha a férfi nem jelentett veszélyt Erdoğanra, akkor a magyar rendőrség szabályai alapján lehet vitatni az arányosságot.
Gulyást kérdezték a miniszterelnök nyaralásával kapcsolatban is. A miniszter korábban nem válaszolt a 24.hu-nak arra a kérdésére, hogy ekkor készült-e a nyaralós videó egy horvátországi nyaralóban.
„A kormányfő hétvégéken is szokott Horvátországban fürdőzni, akkor is, amikor egyébként nincs szabadságon”
– jelentette ki Gulyás.
Ezzel a miniszter – lehet, hogy a miniszterelnök előzetes hozzájárulása nélkül – elárulta, hogy egyszerű hétvégéken is olyat enged meg magának a miniszterelnök, amikre másnak egy évben egyszer sem futja. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kormányfő lényegesen kevesebbet dolgozik annál, mint amilyen képet kialakított magáról.
Videó:
(Magyarország Kormánya/Facebook)