A Hortobágyi Nemzeti Park egy lenyűgöző videót osztott meg közösségi oldalán, amelyen a készülődő fecskesereget láthatjuk.
A fecskék elköltözése Afrikába jellemzően szeptember 8. körül kezdődig minden évben, de időjárástól függően ez változhat. Az utazás előtt a madarak körülbelül a kétszeresükre hízlalják fel magukat, jóval több rovart esznek meg, hogy bírják a hosszú utazást, de az úton így is számos egyed odavész.
A videón látható éjszakai pihenőhelyet kereső tömeg mérete minden képzeletet felülmúl. A becslések szerint a készülődő kismadarak száma eléri, sőt meg is haladja a kétmilliót. Az esemény alkonyatkor kezdődik, először a seregélyek (Sturnus vulgaris) több ezres csapata táborozik le, majd ezután a túlnyomórészt füsti fecskékből (Hirundo rustica) álló csapat keresi meg éjszakai nyugvóhelyét Szatmárban, a Holt-Szamos egyik nádasában, ami egy bő félóráig eltart. A madarak csiripelése pedig jóval sötétedés után halkul el.
Ez a látvány nem csak a madarászok számára különleges élmény, hanem mindazok számára, akik tisztában vannak vele, hogy a fecske a hűség, a hazatérés és a természet ciklikus változásainak jelképe. A több millió fecske együttes megjelenése azt jelzi, hogy közeleg az ősz, és a madarak elkezdenek készülődni a nagy útra, a déli melegebb éghajlatok felé.
Forrás: minden-egyben.com