Ez elég komolyan hangzik.
Úgynevezett „szuverenitásvédelmi törvénycsomag” kerül a parlament elé ősszel – figyelmeztetett Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
A kormánypárti politikus kérdésre válaszolva közölte: a „gyermekvédelmi” – valójában melegellenes – törvény módosításával egyidejűleg az Országgyűlés őszi ülésszakában
egy „szuverenitásvédelmi törvénycsomagot” is benyújtanak majd.
Hozzátette: a javaslat célja, hogy megnehezítsék (!) „azoknak a dolgát, akik külföldön dollárért árulják hazánkat”, illetve „kicsit borsot törjenek” azoknak
„a baloldali újságíróknak, álcivileknek és dollárpolitikusoknak az orra alá, akik úgy gondolják, hogy amerikai demokrata dollármilliárdosoknak vagy brüsszeli multinacionális cégek érdekeinek eleget téve politikai hatalomhoz kívánnak jutni, és utána az ország gazdasági szempontjait feladva ki akarják fizetni ennek a támogatásnak az ellenértékét”
– fenyegetőzött.
Kocsis Máté közölte:
a törvénycsomag biztosan tartalmaz majd Alaptörvény-módosítást,
amiben „az ország szuverenitásának megvédését rögzítik„, valamint egy olyan szabályt, amely kimondja, hogy a választáson induló szervezetek – függetlenül attól, hogy nem pártok – a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályok szerint kell, hogy eljárjanak.
Emellett az indítványnak A büntető törvénykönyv módosítását is tartalmaznia kell, mert „mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy aki külföldön dollárért árulja a saját hazáját (?), azért itthon felelnie kell a törvény előtt” – magyarázta.
(MTI korrigálva)