A 81 éves Mihályi Ildikót szinte mindenki ismeri Győrben, hiszen 38 éve taxisofőr, teherautót 20 évig vezetett. Megszerezte az 5 éve kötelező taxis engedélyét is, amin sok sofőr elvérzett.
A tipikus női szakmák nem vonzották, imádott vezetni, 62 éve szerezte meg a jogosítványát. Utána 4 évig nem talált munkát volán mögött, mert nőként nem vették fel sehova, mígnem kiharcolta a pozíciót magának a megyei párt titkárnál. Ezek után ő lett az egyetlen női teherautó vezető, taxisként pedig 10 évig uralta egyedüli nőként a szakmát.
Elmondása szerint nyugdíjkiegészítésként is szüksége van a munkára, mivel a nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot.
Ezek a gyűrűk azért vannak a kezemen, mert a boxert tiltja a törvény” – közölte Ildikó néni, aki szereti az utasokat, de hozzáteszi, hogy a taxiban nem lehet ijedős az ember. Általában délután 5-től éjjel 2-ig dolgozik, sokan ismerik és szeretik, de azért neki is meggyűlik a baja egy-két részeg vendéggel.
„Ne tudják meg, hogy harmincnyolc év alatt mennyi ajánlatot kaptam részeg férfiaktól ebben a kocsiban” – meséli tapasztalatait Ildi néni. Jól bevált technikája van az ajánlattevő utasok leszerelésére. Úgy véli, nem érdemes az illető pályáján játszani és elküldeni melegebb éghajlatra. „Mindig azt mondom: nézze, uram, most be vagyok ide osztva, nem szállhatok ki a kocsiból, de ha akar, majd hívjon fel, itt a telefonszámom. Ilyenkor soha többé nem látom az illetőt.”
Hozzáállását húsz év tehersofőrködésnek köszönheti, mialatt megedződött az állami vállalatoknál.
Forrás: Telex, duna.nyár23