A helyi közműcég behajtana rajta pár milliót.
„Mártha Imre Gyurcsány vezérigazgatója volt. Mikor az ország vezetésében megbuktak, Gyurcsányékkal távozott és – jobb híján- a Városházára Gyurcsányékkal érkezett.
Ez az arrogáns és élősködő banda sodorta a csőd szélére a fővárost! Épp itt az ideje, hogy távozzanak a Városházáról!”
— fogalmazott Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke, szavait pedig a párt közösségi oldalán idézte a minap.
Miután Láng megosztotta véleményét Mártháról, a Budapesti Közművek Zrt. vezetőjéről, a BKM felhívást intézett a fideszes politikushoz.
Ahogy lapunkhoz eljuttatott közleményükben írták: Láng 2019.12.01-től 2022.05.01-ig felügyelőbizottsági tag volt a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő társaságokban, előbb a BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt-ben, később a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt-ben.
A politikus azonban „a szóban forgó időszakban számos esetben
vagy egyáltalán nem jelent meg az üléseken,
vagy a napirendek tárgyalásának megkezdése után érkezett, illetve jóval az érdemi napirendek tárgyalása előtt, korán távozott.
Összesítve megállapítható, hogy az évek során Láng Zsolt úr a Felügyelőbizottsági ülések közel felén nem dolgozott, azaz elmulasztotta a tisztséggel járó, jogszabályban rögzített feladatainak teljesítését”
— írták.
Megjegyezték: Láng a szóban forgó időszakban összesen 6,17 millió forintnyi díjazást vett fel.
Az összeget most visszakéri tőle a BKM, mivel
az el nem végzett munkáért „vélhetően ő sem tartja jogosnak a díjazást”
— fogalmaztak.
„Joggal feltételezhető, hogy Láng Zsolt úr nem várhatja el a foxi-maxi jelleggel, munka nélkül általa felvett adófizetői közpénzt. A képviselő úrtól beérkező
teljes összeget a köztisztasági dolgozóink munkafeltételeinek további javítására fogjuk fordítani”
— olvasható a felhívásban.
Hozzátették: a politikusnak 8 banki napja van az utalásra, különben a Budapesti Közművek jogi lépésekre kényszerül.