Elfogadhatatlannak nevezte a keresztégetést a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában.
Menczer Tamás a Nagy-Szénás hegyen felgyújtott kereszt újbóli felállítása ügyében a
„modernkori keresztényüldözés” elleni fellépésre szólított fel.
A politikus az augusztusban felgyújtott kereszt esetében „a valláson messze túlmutató kérdésről van szó”.
Közlése szerint mindent megtesz azért, hogy a hegyen ismét kereszt álljon. A kormányhivatal ki is adta az ehhez szükséges engedélyeket, de mint mondta, vannak emberek, akik nem akarják, hogy itt kereszt álljon.
„Ilyen ember például Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, aki szerint a keresztállítással kipusztítanák a leánykökörcsint, az árvalevelű lent és a borzas vértőt. A Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület sem akarja a kereszt felállítását, a szervezet elnöke, Vojczek Judit megtámadta a kormányhivatali engedélyt a bíróságon, így bírósági eljárás lesz az ügyben”
– mondta Menczer, hozzátéve, hogy fontos a környezetvédelem, de itt nem erről van szó szerinte.