Ennek így nem lesz jó vége.
Heteken belül megszülethet a szélerőmű-tilalmat érintő megállapodás az Európai Bizottsággal, de az Orbán-kormány ezt is koncessziós formában működtetné – ismertette a részleteket a minap közösségi oldalán Tordai Bence.
A Párbeszéd-ZÖLDEK társelnöke beszámolt arról, hogy kedden volt az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának Energetikai Albizottságának ülése, ahol a szél- és napenergia aktuális kérdéseivel foglalkoztak.
Mint mondta, három fontos dologról sikerült érdemben egyeztetniük. Kiderült, hogy a nemzeti energia- és klímaterv felülvizsgálati tervezetét idén ősszel küldte meg a kormány a bizottságnak – holott már korábban meg kellett volna tenniük.
A 2030-as céldátum esetében ugyan növelte a kormány a megújuló energiák részarányát 29 százalékra, ám ez még mindig elmarad az uniós ajánlástól, a 45 százaléktól. Emellett terítékre került a szélenergia kérdése.
A kormány részéről Alföldy-Boruss Márk, az Energetikai Minisztérium helyettes államtitkára arról számolt be az ülésen, hogy heteken belül megállapodhatnak a bizottsággal. A koncessziós formában való működtetéssel azonban akad némi probléma. Ahogy Tordai mondta, ezzel a hazai tulajdonosi részarányt növelnék a szektorban. Ehhez hozzájön a koncesszió, így pedig
végül a Fidesz közeli oligarchák valamelyike fog nyerni az üzleten
– fogalmazott a politikus.
A Párbeszéd-ZÖLDEK szerint súlyos vétek a zöld átállást az oligarchák anyagi érdekei alá rendelni, ennél felelőségteljesebben kell eljárni, így messzebbre juthatnánk egy zöld átállásban, amelynek egy energia-forradalom a legfontosabb eleme – összegezte Tordai Bence
(Tordai Bence/Facebook)