Magyarország, 2024.

December végi Facebookbejegyzésében Hadházy Ákos így fogalmazott: a Fidesz feketén-fehéren és törvénytelenül pénzeli az önkormányzati választásokon jelölteket állító álcivil egyesületeit.

A politikus a közösségi oldalán rámutatott: miközben Orbán Viktorék a külföldi magyarok és alapítványok adományai miatt „köpködnek”, addig

„a kormány nevetve önti az adófizetői pénzt sajátjainak”.

Az atlatszo.hu utánajárt, milyen jogi kiskapu teszi ezt lehetővé, hiszen a Bethlen Alapról szóló törvény és a közpénzes támogatásokról szóló jogszabály alapján nem vehetnék fel a Városi Civil Alap támogatásait a politikai tevékenységet folytató szervezetek.

A Városi Civil Alapot azután hozták létre, hogy Magyarország az Orbán-kormány időhúzásának köszönhetően elesett a Norvég Alap támogatásaitól – 2021 augusztusában lezárultak a norvég–magyar tárgyalások.

Orbán Viktor kormánya lemondott arról a 77 milliárd forintnak megfelelő támogatásról, amelyből 4 milliárdot civil szervezetek kaptak volna. „Cserébe” létrehozták a saját, „civileket” támogató alapjukat. A Városi Civil Alap idén 4,8 milliárd forintot oszt szét.

A sikeres pályázatok közt idén is feltűnően sok Fidesz-KDNP-s kötődésű szervezet szerepelt.

A politikai összefonódás legkirívóbb példái közé tartozik, hogy olyan szervezetek kaptak civil támogatást, amelyek a választásokon hivatalosan is beálltak a kormánypárti jelöltek mögé.

Ilyen például az Összefogás Újpestért Egyesület, amely 10 millió forintnál magasabb támogatásban részesült. A Szeretem Vásárhelyt Egyesület szintén sikeresen pályázott, noha 2019-ben a szavazólapokon a kormánypárti képviselők jelölőszervezeteként szerepelt.

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007-ben elfogadott törvény kimondja, hogy ki kell zárni a közpénztámogatásból azokat a szervezeteket, amelyek együttműködési megállapodást, vagy választási szövetséget kötöttek bármelyik magyarországi párttal.

Ám a Fidesz által 2012-ben „átmenetiként” elfogadott, ám a mai napig érvényben lévő államháztartásról szóló törvény felülírta az átláthatóságot.

Így a két törvény által keltett homályos, „átmeneti” zóna lehetővé teszi, hogy közpénzből finanszírozhassák az önkormányzati választásokon induló kormánypárti politikusok kampányát a mögéjük felsorakozó álcivilek.