Ismert civil is lehet az utód.
Mint ismert, szombat délután egy előre rögzített, az M1-en sugárzott videóban jelentette be lemondását Novák Katalin, a ped0filbotrányba belebukott köztársasági elnök. Máris megy a casting, ki legyen az utód Novák Katalint helyére.
Alig két nap telt el a bejelentés óta, de a jelek szerint Orbán Viktoréknak már több jelöltjük is akad Novák posztjára. Az Index hétfőn arról írt, hogy a kormányfő ezúttal nem női köztársasági elnököt képzel el.
Sőt, egy neve elhallgatását kérő forrás úgy fogalmazott:
„Az új elnök nem baj, ha kicsit szürke és kissé savanyú, de legyen támadhatatlan”.
Megjegyezte, hogy Áder János sem volt showman, mégis két ciklust végigvitt.
Meglepő jelölt is felbukkant: akár ő is jöhet Novák után
Ahogy korábban kiderült, telefonos közvélemény-kutatással mérte a Fidesz, hogy mennyit rontott a K. Endrének adott köztársasági elnöki kegyelem Novák Katalin és Varga Judit megítélésén. Orbánék a botrány kirobbanása óta több potenciális személy népszerűségét is megvizsgálták.
Az értesülések szerint esélyes lehet. Az utód lehet akár:
- Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter,
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter,
- továbbá Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Mellettük még felmerült Stumpf István – ő 2019-ig az Alkotmánybíróságban tevékenykedett –, valamint Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter neve is.
Ideiglenesen ugyan Kövér László veszi át az elnöki feladatokat, ezúttal nincs a lehetséges utódjelöltek között a házelnök.