Vitray Tamás máig fájlalja, hogy nem tudja, hol nyugszik Vágó István „Még nagyon sokáig fog hiányozni”

Vágó István ma lenne 75 éves.

Vitray Tamás máig fájlalja, hogy nem tudja, hol nyugszik Vágó István „Még nagyon sokáig fog hiányozni”

Ma ünnepelné 75. születésnapját Vágó István, a népszerű kvízmestert a mai napig gyászolják kollégái, és családtagjai.

A népszerű televíziós szerettei még mindig nem tudtak túllépni a gyászon, ugyanis a legendás kvízmester váratlanul hunyt el tavaly áprilisban. István és felesége épp otthon voltak, amikor Vágó hirtelen, minden előzmény nélkül összeesett. Felesége, Judit teljesen összetört a veszteség miatt, de a barátok, fia és hatéves unokája segítik őt átvészelni ezt az időszakot.

– Időnként felhívom őt és megkérdezem, hogy van… Nyilván még friss benne a seb, hiszen rettenetes, ami vele történt. Egyik pillanatról a másikra kellett átélnie a férje elvesztését, ami egy hatalmas trauma, de úgy tudom, a család és a barátok rengeteget segítenek neki, próbálják tartani benne a lelket – nyilatkozta a Blikknek Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció politikusa, aki úgy meséli, sokszor éjszakákon át beszélgettek Vágóval a zenéről és a világ dolgairól, ő pedig nagyon aggódott a tévés egészségéért. – Mindig nyomon követte a híreket és a róla megjelenő cikkeket, amik között – sajnos – szép számmal volt negatív kritika is. Sokan bántották, amiért belefolyt a politikába, és ez őt mélyen érintette.”

A hiánya feldolgozhatatlan élete párjának, ám Judit nemrég arról beszélt, hogy mennyire meghatja a felé áradó szeretet.

– Soha nem gondoltam volna, hogy a barátok ennyire szeretnek minket, engem. Miután Isti elment, még inkább itt vannak velem, mellettem, óvnak, féltenek, vigyáznak rám, nem hagynak magamra. Az ünnepek István nélkül nehezek. Év végén úgy gondoltam, nem utazom a megszokott csapattal sehova, ne feszengjenek miattam a többiek. De nem hagyták, hogy így legyen, jöttek értem, vittek. Nehéz volt az óévet búcsúztatni, újragondolt álmokkal, tervekkel belépni az új esztendőbe, de hálás vagyok a barátoknak, hogy ezt nem egyedül, hanem velük élhettem túl és át – mondta az asszony nemrég a Best Magazinnak.

Vágó István családja szűk körben búcsúztatta el a tévést, a temetésről, a helyszínről és az időpontról nem adtak tájékoztatást. Annak idején Vágó István fia megerősítette, hogy ez így is marad.

– Ezt nem fogják tudni – fogalmazott Péter.

A kollégák, a pályatársak és régi ismerősök azóta sem tudják, hol róhatnák le tiszteletüket egy szál virág kíséretében. Sem a zárt körű búcsúztatóról, sem az esetleges végső nyughelyről sem tudtak mit mondani. Vitray Tamást szoros kapcsolatok fűzték egykori kollégájához, hiszen annak idején ő volt az, aki a tévéhez csábította a mérnök Vágót.

– Életének felnőtt szakaszában – több változatban – jelen voltam. A „Riporter kerestetik” zsűrijében ültem, és úgy véltem, nagy „lelet” bukkant elő a hazai tévézésben. Aztán a polyglot mérnök-üzletkötőt igyekeztem rábeszélni, hogy inkább az MTV-t válassza a külkereskedelem helyett. Sikerült, amint sikerült az is, hogy az általam vezetett kis egységnek lett a tagja, és szinte a közönség rokonszenvét is azonnal elnyerte, mint vetélkedők derűs, nagy tudású és kedvelt mestere – emlékezett vissza a Blikknek Vitray, majd elárulta, ha megtehetné, tiszteletét tenné egykori kollégája sírjánál.

– Ahogyan múltak az évek, Vágó Pista kimagasló specialistaként uralta a műfajt, e tekintetben csak növekedett az elismertsége a nézők szemében. Ami kettőnk kapcsolatát illeti, már jóval távolabbról figyeltünk egymásra. De mindig rokonszenvvel. Nincs ugyan hiteles összehasonlítási lehetőség, de – ami engem illet – mondhatom, nála a szellemi játékok vezetésére alkalmasabb, rátermettebb kollégát sem itthon, sem külföldön nem láttam. Nagyon korán és szinte felfoghatatlan hirtelenséggel ment el, és még nagyon sokáig fog hiányozni, jó kollégaként és gáncs nélküli „szaktársként” egyaránt. Egy kicsit sajnálom, de megértem, hogy családi körben búcsúztak el tőle, így nem lehettem ott, és – sajnos – azóta sem lett publikus, hol tehetném tiszteletemet nála.

Interjú után hazavitte

Gundel Takács Gábor éppen az utolsó születésnapja előtt néhány héttel forgatott együtt egy videóinterjút Vágó Istvánnal, ám nem gondolta, hogy ekkor találkozik utoljára a kvízmesterrel.

– Én vittem haza aznap, és menet közben is jót beszélgettünk. Amikor kiszállt az autóból, eszembe sem jutott, hogy utoljára látom. Nem ápoltunk szoros barátságot, de bármikor találkoztunk, jókat beszélgettünk, elsősorban szakmai dolgokról. Sosem rivalizáltunk. Szakmailag megkerülhetetlen volt, és bár különböző volt a mentalitásunk, lehetett tőle tanulni. Tele volt erővel, energiával – árulta el a tévés, aki hozzátette: Vágó búcsúztatóján nem vett részt, ugyanis az szűk családi körben zajlott. – Nem tudom, hogy az ő végakarata volt-e, vagy a családja akarta így, én tiszteletben tartottam ezt. Ha nyilvános temetése lett volna, minden bizonnyal leróttam volna a kegyeletem. Egyéniség volt, aki nagyon mély nyomot hagyott a tévézésben. Fájó, hogy 74 évesen elment.

Dévényi Tibor Vágó miatt lett Tibi bácsi

Dévényi Tibor rengeteg emléket őriz Vágó Istvánról, többek között ő általa lett bácsi belőle.

Számtalan jó emlékem van Vágó Pistáról, aki a tévés karrieremben is fontos szerepet játszott. A „bácsi” jelzőt is ő ragasztotta rám. Ugyanis a Három kívánság című műsorában ő kezdett el Dévényi Tibi bácsinak szólítani, ami akkoriban egyesek szerint derogáló volt, ám engem nem zavart, idővel pedig hozzá is öregedtem a címhez – fogalmazott Dévényi Tibi bácsi.

Forrás: blikk.hu

Kiemelt kép: Vágó István/Facebook