A ped0filbotrány volt az utolsó csepp a pohárban.
A Kossuth Lajos téren demonstrált az ellenzék közvetlen köztársaságielnök-választást követelve. Az eseményt négy parlamenti ellenzéki párt, nevesül a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd szervezte. A rendezvényen felszólalt a hatalom által meghurcolt lelkész, Iványi Gábor is.
Az evangélikus lelkész beszéde
Iványi Gábor szerint felmerül a kérdés, hogy a gyermekek reménykedhetnek-e a szebb jövőben, ha ugyanazok maradnak hatalmon, akik asszisztáltak a ped0fil bűncselekmények eltussolásához.
A lelkész arra hívta fel a figyelmet: nem mindenki vállalja a felelősséget, ugyanis Balog Zoltán például továbbra is hisz K. Endre ártatlanságában.
Új rendszerváltásra van szükség – hangsúlyozta Iványi. Meg kell kérni Orbán Viktort, hogy fáradjon ki a hatalomból, ha pedig ez nem megy, akkor segítenek neki. Iványi szerint
Orbánnak azért kell távoznia, mert megcsúfolt mindent, amiben hittünk.
Zárásul áldást kért Göncz Árpád emlékére.
Videó:
(Nyugati Fény nyomán)