A társulat tagságát is megdöbbentette, hogy elküldték a karmester-főzeneigazgatót.
40 év után rúgták ki az Operettszínházból Makláry Lászlót: „Talán nem ezt érdemeltem volna”
Makláry László, több mint 40 évet dolgozott a Budapesti Operettszínházban, december végén azonban a jelenlegi vezetőség minden előadását elvette tőle. Mint a Blikk írja, a 73 éves, Artisjus-díjas karmester még fájóan tekint vissza, különösen, hogy a felesége elvesztése után néhány hónappal rúgták ki.
“Nagyon szerettem ott dolgozni, hiszen az Operettszínház magas színvonalat jelentett a kulturális életben” – nyilatkozta Maklári. Elmondása szerint azonban a színvonal csökkenni kezdett, amikor 2019-ben Kiss B. Atilla lett az intézmény igazgatója, a főzeneigazgató pedig Pfeiffer Gyula.
Úgy gondolja, az elmúlt másfél évben annyira megromlott a hangulat, hogy – Sándor Péter, Széles Flóra, Kerényi Miklós Máté után – további sztárok is távozhatnak a teátrumból.
Maklárytól tavaly decemberben vált meg a vezetőség:
“Elbeszélgettünk a főigazgatóval és a főzeneigazgatóval, ami úgy végződött, hogy elvették az előadásaimat. (…) Az elválás okait nem éreztem egészen indokoltnak. (…) Azt gondolom, több mint négy évtizednyi munka után talán nem ezt érdemeltem volna” – panaszolta a karmester.
Kiemelt fotó: jegy.hu/ Makláry László Magyar Köztársasági Érdemrend díjátvétele Balog Zoltán egykori minisztertől 2005
Forrás: nlc.hu