Csúnyán lebukott.

Mint ismert, Novák Katalin lemondása után Varga Judit is bejelentette távozását a közéletből a kegyelmi ügy kirobbanása után. Ám úgy tűnik, Varga sem tud szabadulni a reflektorfénytől, ugyanis egy lesifotó tanúsága szerint a bukott igazságügyi miniszter Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével töltötte a szombat estét, meglehetősen oldott hangulatban.

Félreérthetetlen helyzetben fotózták le őket

A fotót közlő 444.hu azt írta, Windischt és Vargát az Operaházzal szemben található ötcsillagos hotel bárjában fotózták le,

miközben egymás kezét fogva beszélgettek.

Vargát és az ÁSZ elnökét nem először kapták lencsevégre. A Gulyáságyú Média beszámolójában megjegyezte, Varga Judit januárban – még a Fidesz lehetséges EP-listavezetőjeként – Windisch mellett ült a Zeneakadémián Bogányi Gergely zongoraművész gálakoncertjén.

A lap információi szerint Windisch Lászlót és Varga Juditot magánéleti szálak kötik össze, kapcsolatuk pedig még a kegyelmi botrány előtt kezdődhetett. Mint írták, Varga Judit lemondása előtt is mutatkoztak már együtt kormányzati körökben.

Kicsoda Windisch László?

Windisch László 2022 nyarától tölti be az Állami Számvevőszék elnöki posztját. Korábban a NAV-nál volt igazgatóhelyettes, dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumban, valamint betöltötte a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti alelnöki pozícióját is, de a KSH kommunikációs igazgatóságot irányító elnökhelyetteseként is tevékenykedett.

Varga Judit magánéletén kívül talán érdekesebb lehet az a felvetés, hogy az Állami Számvevőszék miként fogja vizsgálni – papíron független szervként – a közpénzek jogszerű elköltését és felhasználását,

ha az ÁSZ elnöke Varga Judit új kedvese.

A fotót >>IDE KATTINTVA<< lehet megtekinteni.

„EGY KÉP – EGY GONDOLAT: VARGA JUDIT ÚJ SZERELME?😆

☝️No, hát így mulat az új magyar NERisztokrácia! Varga Judit, a nemrég csúfosan megbukott Fideszes politikus, volt igazságügy-miniszter az Állami Számvevőszék elnökével, Windisch Lászlóval vigasztalódik egy budapesti ötcsillagos luxusszálló bárjában.

Intim helyzetben, kéz a kézben töltik az estik.

Persze a magánéletéhez mindenkinek joga van, csakhogy az ÁSZ-nek, ami az Országgyűlés megbízásából független szervként vizsgálja a közpénzek sorsát (pofátlan ellopását), nem fonódhat össze a regnáló hatalommal. Még Varga Judit ölelése kedvéért sem.

A számvevőszék etikai kódexe pedig külön felhívja a figyelmet a személyes érintettségre,

illetve az érzelmek szerepére.

Azért nem semmi ez a nő, komolyan mondom! Mihelyst az egyik hatalmi dörgölődzés megbukott, azonnal jöhet a friss husika. Azért Windisch László nem akármilyen parti, mármint ami a bukszáját illeti. Persze azért nem egy Mészáros Lölő, akinek a mellkasán csecsemőként szuszog éjjelente Andika. 😊 Ilyen azoknak az álma, akiknek soha az életben nem lesznek már gondjaik.)

Na jól van Jucus, te sem leszel elveszve! 🙃

Fotó: 444. Forrás a hozzászólások között.”

– írta vonatkozó Facebook-bejegyzésében Perintfalvi Rita teológus.

(Perintfalvi Rita/Facebook)