Riasztást adtak ki a pokoli időjárás miatt az ország több mint felére, íme a friss előrejelzés. Csak mondjuk, hogy hó is esett a tegnapi 30 fok után.

Figyelmeztetést adott ki a HungaroMet keddre Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyére a heves zivatarok miatt – írja a Nyugatifeny.hu.

Az időjárás-előrejelzés szerint a nap folyamán szakadozni kezd a felhőzet, északkeleten azonban még délután is borult lesz az égbolt. Délután az ország délnyugati részén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. A zivatarokat erős, helyenként viharos szél kíséri majd. Estére azonban mérséklődik a légmozgás a meteorológusok szerint. A csúcshőmérséklet kedden 14 és 19 Celsius-fok között alakul, késő este már csupán 7 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.

Mi történt még kedden? Az, hogy meggajdult az időjárás. A hidegfront csapadékzónája a délelőtti órákban ért az Északi-középhegység fölé, a csapadék halmazállapota esőről havas esőre váltott, majd tisztán hó hullott – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

Hozzátették: hétfőn mér 30 Celsius-fokot mértek az Alföldön, kedden pedig havas eső, sőt havazás volt Kékestetőn. Mint írták, a hidegfronti csapadékzóna kedden a délelőtti órákban ért az Északi-középhegység fölé, és a csapadék hűtő hatásának segítségével – Kékestetőn szűk két óra alatt 2 fokos hőmérsékletcsökkenést tapasztaltak – a csapadék halmazállapota legmagasabb hegycsúcsunkon esőről átváltott havas esőre, sőt átmenetileg tisztán hóra is. Közölték azt is, hogy a csapadékhoz viharos szél is társul.

A HungaroMet előrejelzése szerint kedden a front felhőzete és csapadékzónája lassan északkelet felé tevődik, itt még délután is számítani kell borult, esős tájakra. A front mögött szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és kisüt a nap. Délután az ország délnyugati felén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A délnyugati részek kivételével nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések a jellemzően nyugati irányú szelet, csak estére mérséklődik a légmozgás. Zivatar környezetében szintén előfordulhatnak viharos lökések.