Törvényben rögzítették.

Megannyi kedvezményt, valamint egyedi juttatásokat is biztosítana Orbán Viktor kormánya az Országos Bírói Tanács (OBT) nemrég megválasztott vezetőinek a frissen benyújtott igazságügyi tárgyú törvénymódosító csomag szerint. Mindebből az is kiderült, hogy a kormány hivatali lakást is adna az OBT elnökének és elnökhelyettesének, akiket egyébként

a bírói munka alól is felmentenének.

A kedvezményekről

A hvg.hu által ismertetett dokumentum szerint az alábbi kedvezményekre lettek jogosultak:

  • „az OBT elnöke és elnökhelyettese juttatásként budapesti lakóház vagy lakás használatára jogosult,
  • az OBT elnökét és elnökhelyettesét e tisztségéből eredő feladatai ellátása érdekében mentesíteni kell a bírói munka alól” (!).

Mennyit költhetnek?

A tanács elnöke ugyanakkor csak abban az esetben jogosult a hivatali ház vagy lakás használatára, amennyiben az ő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának nincs Budapesten ilyen ingatlana. Megjegyezték, ez nem vonatkozik az örökléssel, ajándékozással szerzett, valamint haszonélvezeti joggal terhelt ingatlanokra.

A dokumentumban azt is rögzítették, hogy a bírói tanács mennyit költhet az elnök és elnökhelyettes budapesti lakhatásának biztosítására: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerinti előző évi havi bruttó átlagkereset háromszorosának 35 százaléka használható fel, ez a lap számításai szerint 398 ezer forintot tesz ki. Az ingatlanok rezsijét szintén az OBH fizeti.

Kapcsolódó:

Orbánék anyagilag próbálják kivéreztetni a bírókat – Az EU-s pénzeket is bukhatjuk

Mentességet is kaptak

A törvényjavaslatban kitértek arra is, hogy az OBT kibővített hatáskörei okán az elnök és elnökhelyettes feladatai is nőttek, ez pedig „folyamatos feladatellátást igényel”. Ezért azt is indítványozták, hogy

az elnök és az elnökhelyettes „mentesüljön a tárgyalási kötelezettség alól”.

Megírtuk, hogy a Kúria elnöke jelezte, szeretné, ha olyan igazgatási vezetők is bekerülnének az Országos Bírói Tanács megválasztandó új tagjai közé, akik az Országos Bírósági Hivatal elnökének kinevezési jogköre alapján kapnának szerepet. Varga Zs. András december 11-én az Országos Bírói Tanács megválasztásának befolyásolását célzó levelet írt egy bírói egyesületnek, amely nyilvánosságra is került.

„Szerencsésnek tartanám, ha az OBT új tagjai közé egy-két, az Országos Bíró Hivatal elnökének kinevezési jogkörébe tartozó igazgatási vezető is bekerülne”

– fogalmazott a kiszivárgott levélben Varga Zs.