26 év kellett hozzá. Nem kell sok a Fidesz-bukás megvalósulásához.
Immáron több ezren vettek részt a hegyvidéki előválasztáson, amelyen a szavazók a fideszes polgármesterjelölt, a jelenleg alpolgármesterként tevékenykedő Fonti Krisztina ellenfelét választhatják ki. A voksolás még nem ért véget: vasárnap 19 óráig tudja leadni a szavazatát minden változást akaró helyi polgár.
A szombaton kora délutáni adatok szerint a hegyvidéki előválasztás szavazói sátraiban, illetve már több mint 4200 lakos vett részt. Ez a teljes szavazókorú népesség több mint 10%-a. Ez azért figyelemre méltó szám, mert ezen még csak az önkormányzati választás ellenzéki polgármesterjelöltjéről lehet dönteni, a legkomolyabb téttel bíró voksolás június 9-én lesz.
A választáson részt vevők túlnyomó többsége, 79%-a személyesen, míg 21%-uk online adta le a szavazatát. Az eddigi tapasztalatok alapján napi 8-900 ember vesz részt a kerületi voksoláson. Az eseményen hétfőtől vasárnapig személyesen 8 és 19 óra között, míg online idősávtól függetlenül bármikor le tudják adni az érdeklődők a szavazatukat.
Az előválasztáson induló jelöltek vállalták, hogy a voksolás győztese ellen nem indítanak jelöltet júniusban. Erről minden jelöltnek nyilatkozatot kellett aláírniuk, amely biztosítékot jelent az ígéret végrehajtására. Azok, akik nem indulnak az előválasztáson, de az önkormányzati választáson igen, de „ellenzéki”-ként mérettetik meg magukat június 9-én, azok minden bizonnyal a Fidesz érdekében járnak el.
A hegyvidéki előválasztáson három jelölt indul:
- dr. Farkas Csaba volt kerületi rendőrkapitány, jógaoktató, a Momentum DK és a Párbeszéd által is támogatott jelöltje
- Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, hegyvidéki önkormányzati képviselő
- Visi Piroska, a Hegyvidék Jövőjéért nevű civil szervezet polgármesterjelöltje
A szavazók preferenciális voksoláson választhatják ki a számukra legelfogadhatóbb jelöltet. Ez azt jelenti, hogy a jelölteket a szavazólapon sorrendbe kell állítaniuk: az első helyen a számukra legszimpatikusabb, a harmadik helyre pedig a legkevésbé szimpatikus jelöltet kell rangsorolniuk.
Rajtuk kívül egy induló jelezte még indulási szándékát, de végül visszalépett a megméretéstől. Az LMP-s Kendernay János azt ígéri, amennyiben sikeres lesz az előválasztás, nem lesz akadálya annak, hogy egy induló álljon ki júniusban a Fidesz jelöltje ellen.
2019-ben az önkormányzati választáson a fideszes jelöltek közül a legnagyobb arányban éppen a hivatalban lévő polgármester, Pokorni Zoltán zsebelte be. 5 éve közel 60%-kal nyert az első Orbán-kormány korábbi oktatási minisztere, aki az utóbbi időkben látványosan visszavonult a nagypolitikától. A polgármester népszerűsége a jelenlegi ciklusban megtépázódott, és végül úgy döntött, hogy nem indul újra.
A hivatalban lévő polgármester visszavonulása minden eddiginél nagyobb esélyt jelent a győzelemre az ellenzék számára. A rendszerváltás óta eltelt időben csak 1990-ben, az első szabad választás évében (!) volt nem a Fideszhez vagy az MDF-hez köthető polgármestere a kerületnek. 1998 óta megszakítás nélkül a jelenlegi kormánypártok vezetik a kerületet, Pokorni pedig 2006 óta, pontosan 18 éve polgármester. Ha a szavazók úgy döntenek, több évtizedes korszak ér véget a korábban legerősebb budapesti Fidesz-bástya életében.
(Telex/Nyugati Fény)