Nem tudják, mikor lesz változás.

Januárban, a fűtési szezon kellős közepén kikapcsolták a gázt egy győri társasházban. A lakók azóta villannyal próbálnak fűteni, nem tudják, hogy mikor oldódik meg a helyzet – írta meg a 24.hu.

Hónapok óta gáz van

Pontosabban nincs a győri Gyárvárosban álló társasház két lépcsőházában.

„Január 17-e óta a gáz el van zárva,

így csináltuk végig a fűtési időszakot.

A nyomáspróba alapján a gázórát, illetve a lakáson belüli gázcsövet is cserélni kellene, de a Győr-Szol ezt a mai napig nem csinálta meg, pedig azóta már eltelt három hónap. Ez az önkormányzati tulajdonú lakásokban a cég dolga lenne, mégsem történik semmi”

– panaszolta el a portálnak egy három gyerekkel élő édesanya.

Lakógyűlést nem tartottak, ők pedig fizethetik az emelt közös költséget, miközben sem főzni, sem fűteni nem lehet. Elmondta, villanyradiátorral fűt, de csak este tudja használni. Ha több gép egyszerre megy, azt már nem bírja el az elektromos hálózat.

A családban mindenki beteg lett azóta. A falakon penész jelent meg, a ruhák nem száradnak rendesen. Még

a fürdés is nehézséget okoz: villanyrezsón melegítik hozzá a vizet.

A közös képviseletet önkormányzati cég látja el

A Győr-Szol Zrt. azonban nem kommunikál a lakókkal, akik hónapok óta nem tudják, mi lesz velük.

„Úgy hallottam, hogy a gázszolgáltatás meghibásodásának oka lehetett az is, hogy az egyik önkormányzati lakásban a Győr-Szol valamilyen

felújítást végzett, és akkor történt valami rongálódás.

De ezt nem tudjuk pontosan, mert a Győr-Szol semmit nem mond, jóformán szóba sem áll velük”

– mondta el a lapnak egy idős nő.

A portál megkereste a céget, akiktől azt a választ kapták, hogy:

„A gáz gerincvezeték szivárgását azok elöregedése okozta, és nem az egyéb, lakáson belül végzett felújítás”.

Sem tájékoztatást, sem segítséget nem kaptak

A lakók saját költségen újíthatják fel a gázvezetékeket, ez egy lakás esetén 700 ezer forintot jelenthet.

Az önkormányzattól semmilyen segítséget nem kaptak.

Az önkormányzati lakásban élőknél – ahol az önkormányzat feladata lenne a gázvezetékcsere, nem történt semmi.

Márpedig, amíg nem cserélik ki minden lakásban a csöveket, és a nyomáspróba szivárgást mutat, addig egyetlen lakásba sem köthetik vissza a gázt.

(Kiemelt képünkön Dézsi Csaba András, Győr polgármestere látható)