A rapper elmondása szerint eddig sem a szépségéről volt híres, de most tényleg csúnyának látta magát a gyulladás közben. Azt is megosztotta, mikorra lesz dús haja.

Curtis, azaz civil nevén Széki Attila nemrég úgy döntött, ismét dús hajat akar magának, így a műtőasztalra feküdt és 5000 szál új hajhagymát ültettek át a fejére. A rapper már régóta rövidre vágott hajstílust viselt, ám hamarosan újra dús hajkoronát növeszthet magának.

Kapcsolódó: Nem akárkivel fotózkodott a miniszterelnök a magyar válogatott meccsén (+fotó)

A Balázsék reggeli műsorában azt is elmondta, nem olcsó egy ilyen beavatkozás, sőt még akár komplikációk is felléphetnek, mint ahogy ez történt nála is. A hajbeültetés milliós tétel, de vannak kiskapuk:

Milliós tétel, de Törökországba járnak sokan egyébként, mert ott olcsóbb, de oda szerintem nem mész vissza reklamálni

– kezdte Curis, aki mélyen zsebébe nyúlt, annak ellenére, hogy az ár töredékéért is megcsináltathatta volna Isztambulban.

Kapcsolódó: Kínos: Hatalmasat kamuzott Curtis; azonnal leleplezték, mit tett a rapper

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés

Ott kint kétezer euró állítólag

– jegyezte meg az énekes, ám mégsem választotta ezt az utat, hiszen ott biztos nem mehet vissza az ember reklamálni, ha valami nem jó.

Kapcsolódó: Itt a balhé: Kiborult az ismert fideszes zenész, 3 órát kellett várnia a mentőkre az édesanyjának

Curtis feje begyulladt

Mint kiderült, jól döntött a eljárással kapcsolatban, ugyanis fellépett pár komplikáció a gyógyulása közben, amivel nem biztos, hogy szívesen fogadták volna azon a klinikán, ahol, az ár negyedét kell csak kifizetned egy ilyen beavatkozásra.

Pontosabban Curtis fejbőre bedagadt, majd a gyulladás jobban elterjedt.

Először úgy kezdődött, hogy a homlokom és a fejtetőm bedagadt, aztán lement a szememre. Na az keményen nézett ki

— Amúgy se vagyok egy gyönyörű szép ember, de akkor még csúnyább voltam”

– tette hozzá Attila viccesen, akinek azóta a gyulladás szépen elmúlt, és megnyugodott, hogy nem lesz semmi baj, az új hajával.

Télre már dús haja lehet a rappernek

Curtis elmondta, ez a folyamat legalább fél-háromnegyed éves projekt, amíg a hajbeültetés után ténylegesen tapasztalható a változás. Sőt az első dúsabb haj megjelenése még ennél is kicsit több idő. A foci drukker-rapper minden bizonnyal már arra készül, hogy ne kelljen sapkát hordania.

Lassan mennem kell majd vissza kontrollra. Hamarosan kinőhet majd az első haj, ami ki is fog hullani, és majd ilyen tíz hónap múlva lesz dús a hajam

– jegyezte meg Curtis, aki elmondta, karácsony környékén már nem fog fázni a feje.

Forrás: bors.hu