Orbán Viktor menekültügyi politikája törvénytelen.

A genfi menekültügyi egyezmény, az Európai Unió Alapjogi Chartája és az uniós jogszabályok végrehajtása nem alku tárgya,

Magyarországnak is be kell tartania azokat

– közölte Othmar Karas, a leköszönő Európai Parlament első alelnöke, az Európai Néppárt EP-képviselője a magyar „közmédiának” küldött közleményében pénteken.

Mint ismert, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön 200 millió euró, valamint további napi egymillió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot.

Az ítélet kimondja: Magyarország nem teljesítette a bíróságnak a – befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatban – 2020 decemberében hozott ítéletében foglaltakat.

„Magyarország a lojális együttműködés elvének megsértésével szándékosan kivonja magát a nemzetközi védelemmel kapcsolatos közös uniós politika egészének, valamint az EU-ban jogellenesen tartózkodó, unión kívüli országok állampolgárainak kitoloncolására vonatkozó szabályok alkalmazása alól”

– írták.

Othmar Karas közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió Bíróságának ítélete megerősíti, hogy

Orbán Viktor miniszterelnök elfogadhatatlan menekültügyi politikája törvénytelen.

A genfi menekültügyi egyezmény, az EU Alapjogi Chartája és az uniós jogszabályok végrehajtása nem alku tárgya, azokat minden tagállamnak be kell tartania és végrehajtania – mutatott rá.

A szankciók szükségesek a menekültügyi és migrációs paktum közelgő végrehajtását tekintve. A lojális együttműködés jegyében Magyarországnak is be kell tartania az elfogadott szabályokat, úgy a külső határok hatékony védelemére, mint a menekültügyi eljárások lefolytatásának átvételére a külső határokon és a szolidaritási mechanizmusra vonatkozóan – tette világossá az osztrák politikus.

(atv.hu nyomán)