Újabb fideszes EP-képviselő bukott meg, ezúttal Győrffy Balázs kényszerült lemondásra.

Részegen bántalmazott egy nőt a fideszes képviselő, ezért pénteken lemond EP-mandátumáról. Ezt maga jelentette be Facebook-oldalán. Azóta a Fidesz is reagált.

Ezt írta Győrffy Balázs

A fideszes képviselő bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt.

A múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult. Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem.

Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, legfőképpen az érintettől. Szeretnék elnézést kérni a családomtól, az engem támogatóktól, a politikai közösségemtől.
Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek.

Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem.
Szégyellem magam, még egyszer elnézést kérek az érintettől és mindenkitől, aki most csalódik bennem.
Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok.”

A Fidesz is reagált

„A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja!

Győrffy Balázs EP-képviselő a múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredett egy hölggyel, és a vita tettlegességig fajult.
Győrffy Balázs viselkedésére nincs mentség, aki ilyen vállalhatatlanul és elfogadhatatlanul cselekszik, annak azonnal távoznia kell a közösségünkből.

Nem tűrjük az erőszakot, pláne nem a nőkkel szemben!
Aki az értékeinkkel és a szabályainkkal szembe megy, annak nincs helye a közösségünkben.”

Nem volt mindig ilyen határozott a Fidesz

Itt azért érdemes megjegyezni, hogy a Fidesz nem volt mindig ilyen karakán. Akkor nem reagáltak túl gyorsan amikor a vak komondoros emberükről volt szó, valamit Kaleta Gábor ügyében sem, amikor hosszasan védték a pedofil bűncselekményért elítélt volt perui nagykövetet.

(Győrffy Balázs/Fidesz/Facebook)