Keresés: kormányinfo
Videóval: Így burjánzott a korrupció a Pénzügyminisztérium falai között
A Pénzügyminisztérium több beosztottja ellen vádat emeltek. Mint ismert, Varga Mihály pénzügyminiszter több beosztottjára is letöltendő börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség a…
Pintérék taccsra tették az állami egészségügyet: A magyarok menekülnek is onnan
Aki csak teheti, magánszolgáltatást vesz igénybe. Pintér Sándorék úgy lerombolták az állami egészségügyet, hogy a magánszektorba menekült, aki tehette. Tavaly 15 százalékkal…
Meglepő lépésre szánta el magát Orbán Viktor: Váratlan jelölt lehet a kormányszóvivő
Ez több mint furcsa! Újabb név került elő a főpolgármester-jelöltté avanzsált politikus lehetséges utódlása kapcsán Beszámoltunk róla, hogy egybehangzó értesülések szerint Kovács…
Nagy a baj: Megvan, miért tűnt el hetekre Gulyás Gergely
Súlyos a helyzet. Gerincműtéten esett át Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter a napokban adott interjút a Mandinernek arról, hogy mi történt vele a…
Megvan a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje
Mutatjuk, ki az! Megírtuk, hogy az előzetes tervek szerint erre a hétre ígérte a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének megnevezését. Orbán Viktor még decemberben tett…
Mi a baj? Furcsa hírek érkeztek Gulyás Gergely műtétjéről
Ez gyanús. Gulyás rehabilitációra szorul „Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több mint egy héttel ezelőtt elhagyta a kórházat, műtétet követő felépülése jól…
Mi történt Gulyás Gergellyel? A minisztert elnyelte a föld, miután megműtötték
Máris megtalálták a helyettesét. Mint ismert, február végén váratlanul kórházba került Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, meg kellett műteni. A miniszter állapotára vonatkozó információkat…
Dagad a botrány Balog Zoltán körül: Súlyos dolgok derültek ki az exminiszter titkos útjáról
Balog püspök számláját is az adófizetők állták. A rejtélyes utazás nyomában A napokban kiderült, hogy a kegyelmi botrány miatt lemondott Novák Katalin…
Tovább dagad a ped0filbotrány: Orbán Viktor tudatosan hazudott
Lehullt a lepel: ezt rejti a kegyelmi botrány. Gulyás Gergely és Orbán Viktor is tudatosan hazudott, amikor azt állították, hogy az igazságügyi…
Megdöbbentő titkokat rejt Novák Katalinnak egy képe
Novák a püspök társaságfában múlatta az időt A kegyelmi botrány miatt lemondott Novák Katalin volt köztársasági elnök, a még nem távozó Balog…
Borította a bilit Magyar Péter: Bajban van Gulyás Gergely
Reagált Magyar Péter volt barátja fenyegetőzésére Pénteken kormányinfót tartott Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Itt a kancelláriaminiszter Magyar Péterről, Varga Judit exférjének…
Nem teszi zsebre Gulyás Gergely, amit az arcátlan kijelentése után kapott
Reagált a szakszervezet. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón kijelentette: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének semmiképpen sem szabad hinni, „mert általában nem mondanak igazat”…
Megvan, ki lehet a Fidesz főpolgármester-jelöltje: Az egyikük elszólta magát
Egyre tisztább a kép. A szerdai kormányülés után csütörtök délelőtt részletezte Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kabinet legfrissebb döntéseit.…
Miben sántikálnak Gulyásék? Szokatlan időpontban szólal árulja el a kormány döntéseit a kancelláriaminiszter
Nem ez lesz az egyetlen, amire figyelhetünk. Az uniós csúcstalálkozó napján, csütörtökön jelenti be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a…
David Pressman kifakadt: Orbán megbízhatatlan, képzelgéseket követ és magára maradt
Washington csalódott. A svéd NATO-csatlakozás ratifikálásának csúszása miatt már eddig is össztűz zúdult az Orbán-kormányra. Kedden este a török parlament megszavazta Svédország…
Orvosnak áll Várkonyi Andi? Beült Mészáros vadiúj orvosi birodalmának főnöki székébe
Gyógyításra adja a fejét a Nemzet Neje? Új év, új lehetőségek: Mészáros Lőrinc egy elit budai fogászati centrummal lepte meg magát és…
Kiszivárgott a kormány kegyetlen szándéka: Rengeteg kistelepülést tennének tönkre
Nem akarták, hogy a szavazás előtt kiderüljön. Hatvan olyan iskola bezárását tervezi a kormány, amelyben hétfős vagy annál is kisebb létszámú osztályok…
A pedagógusok helyretették a hazudozó Gulyás Gergelyt
Ezt nem teszi ki az ablakba a kancelláriaminiszter. Beszámoltunk róla, hogy Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón így elmélkedett: a „baloldal” (sic!) akadályozta…
Gulyás Gergelyt nekiszorították a falnak, így kibukott belőle a válasz – valami furcsaság még így is akadt
Ki érti ezt? Mint írtuk, sor került 2024 első kormányinfójára, ahol Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra részletezték a kabinet friss döntéseit. A…
Mi történt? A Karmelitába sietett Semjén Zsolt egy sürgős dolog miatt (+fotó)
Megosztottak pár részletet a csütörtöki eseményekről. Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Pierbattista Pizzaballa bíborost, a jeruzsálemi latin pátriárkát, akivel…