belügyminisztérium
Nincs vége: Furcsán magyarázkodik Pintér bizalmasa a kórházakban uralkodó állapotok miatt
Egy-egy magyar kórház kórtermeiben elviselhetetlen állapotok uralkodnak a forróság miatt, Takács Péter szerint azonban felkészülten indították a nyarat. „Ennek az időszaknak is…
Elkezdődött a leszámolás? Míg mindenki nyaral, Pintérék elvégzik a piszkos munkát
Tovább folytatódik a pedagógusok megfélemlítése. A Belügyminisztérium elutasította a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának, Fazekas Csabának pályázatát. Az így rövidesen leköszönő intézményvezető…
Ebben is Európa sereghajtói lettünk: Hatalmas a gyógyszerhiány Magyarországon
Rendkívül súlyos méreteket öltött Magyarországon a gyógyszerhiány. A betegek nem férnek hozzá a készítményekhez. Az utolsó helyre került a listán Magyarország A…
Fújják a vészsípot a szakemberek: Gigantikusra duzzadt a baj a rendszerben
A Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium a gyermekvédelem égetően fontos problémájáról adott ki közleményt. Nincs elég férőhely, gondozási hely, valamint a nevelőszülők hiánya…
Undorító dolgot tettek Pintér Sándorék a bicskei gyermekotthon áldozataival
Titkosított megállapodást hozott nyilvánosságra a Belügyminisztérium. Mint ismert, a Belügyminisztériumtól összesen 154 millió forint kártérítést kaptak a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori…
Nem sokon múlt a tragédia: Majdnem meghalt egy ember a Belügyminisztérium kórházi kommandózásai miatt
Magyarország, 2024. Veszélyes razziákat indítottak Pintér Sándorék a kórházakban. Részletesen beszámoltunk róla, hogy a Belügyminisztérium elrendelte a kórházakban az orvosok és a…
Lehullt a lepel Orbánék dermesztő tervéről: Kiderült, miért vetik be a kínai rendőröket Magyarországon
Megdöbbentő dolgok derültek ki a kínai rendőrök magyarországi bevetéséről. Két szerződést is kötött a magyar kormány a kommunista Kínával Nem egy, hanem…
Veszélyes szívességet tesznek valakinek Pintérék: De vajon kinek lesz ez jó?
Pintér súlyos dologra kérte a katasztrófavédelem szerveit. Kíváncsiak vagyunk, ezt hogyan teljesítik majd. Kedden több vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál is állománygyűlést tartottak, ahol…
Ilyet sem gyakran látunk: Olyan súlyos hibát követtek el Pintérék, ami miatt azonnal elnézést kértek
A Belügyminisztérium gyorsan reagált. Egy halászteleki család fordult a Nemzeti Választási Irodához (NVI), miután a júniusi önkormányzati és EP-választásról kiértesítették a 7…
Más nevében történő számlanyitásra köteleztek egy rakás embert: Forronganak az érintettek
Elképesztő dologra vetemedtek Pintérék. „Addig, amíg nem rendezik a személyes adataim védelmét, biztosan nem nyitok meg egyetlen Start-számlát sem” – fogalmazott a…
Vissza a középkorba: Kézrátételes gyógyítást vezettek be egy kórházban Pintérék
Magyarország, 2024. Pintér Sándor is szerephez jutott. Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztő Irodája (EFI) Access Bars fej- és…
Ugrott Pintérék terve: A szülők elérték, mégsem kebelezhetik be Orbánék az általános iskolát
Nemet mondtak az egyházi fenntartásra. Pintér Sándor bagázsa pórul járt. A szülők nem akarták, hogy egyházi iskola legyen, ezért nem szavazták meg,…
Megkongatták a vészharangot Orbánék súlyos terve miatt: Kínai rendőröket vet be a kormány Magyarországon
Aggasztó fejlemények. Mint a Nyugati Fény megírta, Pintér Sándor és kínai kollégája február közepén megállapodtak: közösen járőröznek majd a magyar és kínai…
Pintérék a tiltakozások miatt meghátráltak: Mégsem privatizálnak egy iskolát
Változott a helyzet. Mint megírtuk, a Gábor Dénes Egyetem (GDE) módosította korábbi álláspontját: a szülői fórumon bejelentették, hogy mégsem veszik át fenntartóként…
Mi történt? Egyik percről a másikra penderítette ki Pintér az egyik kulcsemberét
Vége a dalnak. Pintér Sándor javasolta Szőke Irma felmentését Pintér Sándor javaslatára február 29-i hatállyal felmentette Orbán Viktor a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát,…
Pintérék is válság-üzemmódba kapcsoltak
Már a nyugdíjasokat is visszahívja Pintér Sándor Amint arról a Nyugati Fény beszámolt, a pedagógushiány elképesztő méreteket öltött. Mindössze 2231 pályakezdő pedagógus…
Gigatüntetés lesz: A pedofilbotrány miatt Novák Katalin lemondását követelik
Mutatjuk, mikor és hol. Az Országos Közös Akarat nevű civil szervezet álláspontja szerint Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi ügye érthetetlen és megbocsáthatatlan.…
Dagad a Pintér-botrány: Egyik percről a másikra megduzzadt a belügyminiszter bukszája
Sikerült kompenzálni az inflációt. Bár az Orbán-kormány tagadta, úgy tűnik, 2023-ban csak sikerült kicsikarni egy kis fizetésemelést. Ha nem is a pedagógusoknak,…
Pintérék nem tudnak eleget perkálni: Nem biztos a pedagógusok februári fizetésemelése
Ez meg hogyan lehetséges? A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér – közölte a Belügyminisztérium december…
Látja a kormány, hogy az egészségügy az összeomlás szélén táncol, de érdemi lépést nem tesznek
Hárítanak, mellébeszélnek. Az országos Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) feladata, hogy a várakozási idő a betegek számára minél jobban csökkenjen, és minél hamarabb…