Pintérék legújabb ötlete csak nyűg a szakembereknek.
A Belügyminisztérium pénteken bocsátotta társadalmi egyeztetésre egy, az egészségügyi ellátással kapcsolatos tervét, miszerint:
„A Korm. rendelet módosítása
bevezeti a digitális időpontfoglalási rendszert,
mely lehetővé teszi, hogy az EESZT útján a járóbeteg-szakellátás betegfogadási időpontjait a szolgáltató közzétegye.
A jogszabály-módosítás szerint ezen rendszerben az időpontokat a járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató, a beutalóval igénybe vehető ellátások esetén a beutaló orvos, beutaló nélkül igénybe vehető ellátások esetén
a beteg háziorvosa vagy kezelőorvosa jegyezheti elő.”
Vagyis azokra a szakrendelésekre, amelyekhez nem szükséges beutaló, a beteg háziorvosa foglalhatna időpontot az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) – eddig a páciensek maguk kérhettek időpontot az adott szakrendelőben, vagy csak besétáltak és kivárták a sorukat. A módosítás jövő év márciusában lépne életbe.
A szakrendelők 1000 helyszínen évente körülbelül 50-60 millió alkalommal fogadják a pácienseket, ebből 30-40 millióra a háziorvosok írnak beutalót – jegyezte meg a nepszava.hu.
Az lapnak nyilatkozó háziorvosok szinte mindegyike elmondta: a nyakukba ömlik majd az összes időpontfoglalás, a helyzet kezelhetetlen lesz. Amennyiben az időpontfoglalásokhoz a háziorvos felkeresése lesz szükséges, úgy az eddigi évi 70 millió alkalomnyi találkozás orvos és páciens között a harmadával is nőhet.
Egy szakember szerint majd két sor fog állni a rendelők előtt: azoknak a sora, akik ellátásra, és azoknak a sora, akik időpontfoglalásra érkeztek. Az orvosok mellesleg már korábban is jelezték, hogy
a rendelőket nem lehet „call-centerré” alakítani.
Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető úgy véli, az előírás a társadalmi egyeztetés nyomán változni fog. Elárulta, arra is tettek javaslatot korábban, hogy az online időpontfoglalóhoz a páciensek is hozzáférjenek – így csökkenne az orvosok adminisztrációs terhe.
A rendszer ugyanis jelenleg csak a szakrendelőknek és a kórházaknak ad lehetőséget időpontadásra, de Békássy jelezte: szeretnék, ha ez a jövőben változna.