Egyértelmű.

Orbán Viktor külügyminisztere,

Szijjártó Péter is megszavazta hetfőn, hogy az Európai Unió 3,5 milliárd euróval növelje azt a pénzügyi keretet,

amelyből például az ukrajnai uniós fegyverszállításokat finanszírozzák.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány újabb fegyverszállításokat szavazott meg a háborúban álló Ukrajnának, miközben hazug óriásplakátokon vádolja háborúpártisággal az ellenzéki politikusokat.

„Orbán Viktor Brüsszelben gyáva és súlytalan politikusként már 11 uniós szankciós csomagot szavazott meg és most is igent mondott az ukrajnai fegyverszállításokra, eközben itthon melldöngetve uszít az Európai Unió ellen.

Orbán Viktor gátlástalanul hazudik a magyaroknak a háborúról, a szankciókról és az inflációról is. Pedig nem létezik sem háborús, sem szankciós infláció, csak orbáni infláció”

– mondta Molnár Csaba, a DK EP-képviselője.