A lakosság elszántan küzd a beruházás ellen.
Lakossági fórumot tartottak Fóton, ahol még a fideszes polgármester sem örül az akkumulátorgyár-beruházásnak – derült ki a 24.hu csütörtöki cikkéből.
„Vigyétek a kínai szennyet Felcsútra! – hát ezt ne nekem mutassák, hanem annak, aki elintézte, hogy ide kerüljön ez az üzem”
– fogalmazott Vass György a szerda esti fórumon, miután egy megjelent a feje fölé tartott felirattal ült be az első sorba.
A település vezetője közölte, hogy semmi pénzért nem kockáztatná a lakosság egészségét, ezért ha környezetszennyezés veszélye merül fel, akkor
a város keresztbe tesz a beruházásnak.
A település mellesleg két akkumulátoripari beruházást vár nem éppen tárt karokkal: a vállalkozások a lakosság heves ellenállása miatt nem kezdhetnek még működni a helyi HelloParks logisztikai központban.
Az egyik helyi egyesület a bíróságra vitte a cégek működési engedélyét, emellett pedig az önkormányzat is pereskedni kezdett. A településen már tavaly ezrek tiltakoztak az akkumulátoros cégek ellen, Szijjártó Péter bejelentése pedig még nagyobb visszhangot keltett. A külgazdasági és külügyminiszter ugyanis nemrég közölte, hogy a kínai BYD autóipari cég 10 milliárdos beruházást hoz a városba.
Fóton a gyár építéséről nem tudtak, a HelloParksban bérelt csarnokban folyó munkának pedig éppen a város jegyzője tett keresztbe: Mihályi Zsolt Apor függesztette fel a BYD esetében a tevékenységhez szükséges engedély kiadásáról szóló döntést.
A fórum egyik résztvevője szerint a polgármesterük korábban örült a HelloParksnak. Egy résztvevő megkérdezte tőle:
„De miért nem tudott a lakosság arról, hogy
maga milyen egyezséget kötött Orbánnal és a NER-lovagokkal?”
Vass „kifinomultan” annyit válaszolt:
„Köszönöm a véleményét, de teszek rá!”
A HelloParks képviselőjének sem örültek a résztvevők, pedig a mérnök azt magyarázta nekik, hogy Fóton csak összeszerelés lesz, amely könnyűipari tevékenység. A helyiek nem nyugodtak meg, eltökélt szándékuk, hogy a
cégek ne kapjanak engedélyt.
Emellett a polgármester is ígéretet tett, miszerint nem kezdhetnek olyan tevékenységet a logisztikai parkban, amely a lakosságnak gondot okoz.