Orbán-kormány
HOPPÁ! Hiába tiltották be: Bejelentették a következő Budapest Pride időpontját
Más körülmények között zajlik majd a következő esemény. A 31. Budapest Pride-ot a szervezők június 27-re jelentették be. Közleményükben az Európai Unió…
Mi lesz ebből? Orbán Anita kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak és a volt fideszes minisztereknek
Mi lesz ebből? Orbán Anita válaszolt a nyílt levélre, amelyet korábbi kollégái írtak neki, a múltjára emlékeztetve. Korábban Magyar Péter reagált, majd…
HOPPÁ! Orbánék kiakadtak: nyílt levélben estek neki Orbán Anita külügyminiszternek
Teljesen kiakadtak, le is tegezték. A bukott Orbán-kormány politikusai nyílt levelet írtak Orbán Anita külügyminiszternek, miután a Tisza-kormány korrupciós vádakat fogalmazott meg…
Tarjányi Péter lerántotta a leplet: Valaki felülírhatta a rendszert K. Endre kegyelmi ügyében
Ezt tudnunk kell! Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő súlyos részletet tárt fel, miután a Sándor-palota péntek reggel nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy köztársasági…
Fordulat: Orbánék fontos szervezetével egyeztetne a tiszás Tarr Zoltán
Nem erről beszélt a meghallgatásán. Kiderült: a fideszes MMA-val szeretne egyeztetni Tarr Zoltán Tarr Zoltán, a Tisza-kormány által létrehozott Társadalmi Kapcsolatokért és…
Most érkezett: Magyar Péter felszólítást küldött Orbán embereinek
Gulyás sem mondott igazat. Magyar Péter hétfő 22 óráig adott időt az ügyvezető minisztereknek arra, hogy tájékoztassák arról, vállaltak-e pénzügyi kötelezettséget és/vagy…
Durván nekiment a TV2 Tényeknek Tarjányi Péter: „Ez egy beteg rendszer volt”
Durva eseteket idézett fel. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő arra reagált, hogy megszűnik a TV2 Tények című műsora. Szerinte az a világ biztosan…
Teljes keretkimerülés miatt Orbánék leállítják az otthonfelújítási programot
Már nincs sok idő. Teljes keretkimerülés miatt a kormány leállítja az otthonfelújítási pályázatot Teljes mértékben kimerült az egyik legnépszerűbb állami támogatási program…
Karácsony azonnali cselekvésre szólította fel Orbánékat az új kormányrendelet miatt
Kiakadt a főpolgármester. A főpolgármester szerint azonnal módosítani kell az Orbán-kormány rendeletét Sikerült megint úgy megfogalmazni a kormányrendeletet, hogy a „védett ár”…
Rendkívüli: Válsághelyzetet rendelt el a kormány
Döntött az Orbán-kormány. A magyar kormány március 6-tól hat hónapig elrendelte a válsághelyzetet a tömeges bevándorlás okozta nehézségek miatt, olvasható a legfrissebb…
Dől a dominó: Ijesztő dolgokat mondtak a gödi Samsung-gyár beszállítójának dolgozói
Bántalmazás, leépítések, embertelen bánásmód uralkodik az üzemben. Rónai Sándor: félnek a monori akkumulátorgyár dolgozói, de azt akarják, hogy derüljön ki az igazság…
Dobrev Klára: Vissza kell adni az embereknek a hatvanpusztai birtokot
A DK elnöke a kormányváltás után közösségi célokra hasznosítaná az ingatlant. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Hatvanpusztán járt Kertész Évával,…
Bajban lehetnek Orbánék, eljárások alá vonhatják a magyar kormányt
Hivatalos. EU-s jogot sért a Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó törvény Uniós jogot sért a Szuverenitásvédelmi Hivatalt (SZVH) létrehozó törvény – közölte az Európai…
Visszamenőleg döntöttek? Karácsony szerint a kormány most mindent megváltoztatott
Dermesztő rendelet. Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán reagált, miután kedd este megjelent a kormányrendelet arra vonatkozóan, hogy a szolidaritási hozzájárulás ellen…
Figyelmeztet az egykori kormányfő: Veszélyes irányba tart az Orbán-kormány
Kemény figyelmeztetés érkezett. Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy hosszú interjút adott a HVG-nek, amelyben gazdasági kérdések mellett politikai témák is előkerültek. Szerinte…
FRISS: Szijjártó szerint furcsa erők szövetkeznek az Orbán-kormány ellen
Attól fél, hogy el akarják őket „takarítani”. Szijjártó Péter arra figyelmeztetett a közösségi oldalán, hogy szerinte „Brüsszel kudarcos politikája egyre szembeötlőbb és…
Brutális fordulat: Dobrev Klára szerint gyerekeket rejtenének el börtönökben – kit védenek Orbánék?
Tanúk eltűnhetnek. Dobrev Klára arra hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán, hogy az Orbán-kormány börtönökbe akarja átszállítani a Szőlő utcai javítóintézetben…
Nem tűrik tovább Orbánék játszmáját: Több ezer kamionnal vághatnak vissza hétfőn a fuvarozók
Komoly forgalmi káosz fenyegeti a fővárost. Jelentős közlekedési fennakadásokra kell számítani Budapesten 2025. december 22-én a fuvarozók által szervezett tüntetés miatt. Az…
Kiderült, nagyot bukhat az Orbán-kormány az év végén
Újra súlyos pénzeket veszíthet Magyarország. Két hét múlva, az év végével – a magyar kormány jelzésének hiánya miatt – újabb egymilliárd eurónyi…
Csendben nyúltak bele a költségvetésbe: Több tízmilliárd forint sorsáról döntöttek
Este jelent meg, reggel már hat. Kedd este jelent meg a határozat arról, hogy az Orbán-kormány ismét belenyúlt a költségvetésbe: több tízmilliárd…

Valódi Hírek
















