Ennyi volt.
Örökre bezárja kapuit Magyarországon a Közép-európai Egyetem. Az Orbán-kormány által elüldözött intézmény a magyarországi egyetemek közül egyedüliként van volt a legjobb négyszáz között.
Az egyetem döntése végleges
Végleg bezár a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapesten
– közölte az Akadémiai Dolgozók Fóruma péntek este Facebook-oldalán.
Közlésük szerint az egyetemi tanács csütörtökön egy volt hallgatóknak írt levélben jelezte,
kezdeményezni fogják az intézmény licenszének visszavonását.
Döntésüket azzal indokolták, hogy a CEU hosszú ideje nem vett fel hallgatót a magyar akkreditációjú képzésekre, ezért a magyar fővárosban már nem tud egyetemként működni. A budapesti kutatóintézetek maradnak és egyéb diplomát nem célzó képzéseiket is megtartják – írták.
Az egyetem tanácsa elkészített egy fejlesztési tervet a CEU jövőjéről, amelyben
az intézmény végleges távozására tettek javaslatot.
Mi történt? Orbán embere korábban még kiállt a CEU mellett
Ugyan aláírásgyűjtés is indult az intézmény távozása miatt, azonban sajnos ez nem járt sikerrel. Közölték, hogy a döntés az egyetem racionalizálását szolgálja, oktatási tevékenységet nem folytató intézmény fenntartása pedig nem észszerű. Az amerikai képzés akkreditációjából már korábban kivették az egyetem budapesti helyszínét, az új döntés értelmében
a magyar képzést hivatalosan is beszüntetik.
Bejegyzésükben emlékeztettek, hogy 2011-ben Révész Máriusz fideszes képviselő még módosító indítványt nyújtott be a kormány felsőoktatási törvényjavaslatához, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) működését az Andrássy Gyula német nyelvű egyeteméhez hasonlóan szabályozzák.
Révész akkor még úgy vélte, a kormány javaslata indokolatlanul diszkrimináló volt, ráadásul a két intézmény közül a CEU-t sújtotta, amely „egy nemzetközi rangsorban a magyarországiak közül egyedüli egyetemként van a legjobb négyszáz között”.
„Hogy jól értsük, a Fidesz egy képviselője a CEU érdekében szólalt fel a hátrányos megkülönböztetés ellen (a Fidesz-kormány törvényjavaslatával szemben). Az indoklás pedig
a CEU magas szintű nemzetközi teljesítménye és nemzetgazdasági hasznossága volt”
– hívták fel a figyelmet.
Hatalmas veszteség érte a hazai felsőoktatást
„Aztán hamarosan valami nagyon megváltozott. Sorosból ellenség lett, az általa alapított egyetem pedig kiűzendő intézmény. A Lex CEU nehezen teljesíthető, egyébként is teljesen indokolatlan és hátrányosan megkülönböztető feltételeket támasztott a KEE magyarországi működéséhez. Ennek ellenére ezeket az intézmény teljesítette”
– írták, megjegyezve: minden hibája ellenére a CEU kiemelt jelentőséggel bírt a társadalom- és bölcsésztudományok és általában a hazai és regionális tudományosság számára. Mintákat adott és hozzáférést biztosított a nemzetközi tudományos világhoz, egyiket sem kizárólagosan. Könyvtára pótolhatatlan szerepet látott el több tudományos generáció életében is.
„Az egyetem vezetésének döntése tényleg csak szimbolikus, de egy olyan kormányzati döntést véglegesít, amely nem tűrte meg a konkurenciát és el akarta hallgattatni azokat, akik másként gondolkodnak.
A CEU távozása nagy veszteség a hazai felsőoktatás számára”
– áll a közleményben.
(Akadémiai Dolgozók Fóruma/Facebook)