Bevasalják a pénzt az embereken.
A magyar államháztartás szezonálisan kiigazított hiánya az első negyedévben a GDP (bruttó hazai termék) 11,1 százaléka volt – közölte az Eurostat.
A Népszava arról írt, hogy mindeközben az eurózónában az átlagos államháztartási hiány
a GDP 3,2 százaléka, az EU-ban pedig 3 százalék volt.
Mint írták, az idén még felfüggesztett, de 2024-ben újra életbe lépő maastrichti kritériumok szerint egyetlen tagállam sem lépheti át a 3 százalékos hiányküszöböt annak érdekében, hogy a magas deficitek ne fenyegessék a tagállamok és az egész EU költségvetési-pénzügyi egyensúlyát.
Az Eurostat tájékoztatása szerint a magyar hiánynál csak az olasz adat magasabb, ahol a deficit az idei első negyedévben elérte a GDP 12,1 százalékát, szemben a magyar 11,2 százalékkal. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy magyar (és az olasz) hiány rendkívül kiugró, hiszen az utánunk következő Romániában 6 százalék volt a deficit, de Csehországban is „csak” 4,2 százalék, Szlovákiában pedig 3,8 százalék.
A magyar kormány tervei szerint idén a GDP 3,9 százaléka lenne az államháztartás hiánya, amit jövőre 2,9 százalékra mérsékelnének, a maastrichti háromszázalékos szabályozás miatt.
Azonban az előzetes pénzforgalmi adatok alapján az első félévben a magyar államháztartás hiánya 2869 milliárd forint volt, ami
az egész évre tervezett összeg 84 százaléka.
A kormánytól független szakértők jelezték: az idei hiánycél már nem tartható, az év második felében egyrészt a hiánycél emelésére, másrészt pedig további kiadáscsökkentő/bevételnövelő intézkedésekre lesz szükség.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán nyilatkozott az üggyel kapcsolatban a Reuters hírügynökségnek.
„Egyelőre nem látok okot ilyen intézkedésekre (…) szeptemberben lesz felülvizsgálat, és ha kell, a kormány intézkedik. A (3,9 százalékos) hiánycélt érintetlenül szeretném hagyni”
– magyarázta a miniszter, hozzátéve: a kormány kitart a 2024-re kitűzött 2,9 százalékos hiánycél mellett is.
Ennek érdekében a kormány 2024 januárjától módosítja a jegybanktörvényt, hogy ne kelljen a bank veszteségeit a költségvetésből fedeznie. A tervezett változtatásokról a kormány hamarosan tárgyal az Európai Központi Bankkal – közölte Varga Mihály.
Ugyanakkora a lap rámutatott, hogy a már elfogadott jövő évi költségvetésben
a kormány nem tervezte be azt a 400 milliárd forintot, amelyből a Magyar Nemzeti Bank (MNB) veszteségét fedeznék.
A miniszter úgy kalkulál, év végére a jelenlegi 20 százalékos infláció 7-8 százalékra mérséklődik. A pénzügyminiszter szerint egyrészt
az infláció segíti a gazdasági fellendülést, ezáltal az adóbevételek növekedését,
másrészt az infláció visszaszorítása kulcsfontosságú a hiány megfékezésében, aminek következtében az energiatámogatások, a nyugdíj- és az adósságszolgálati költségek megugrottak – írta a Reuters.