A gyereknevelés megosztó téma. Mindenki a legjobbat akarná, de valahol mégis elrontja.

Minden szülő maga dönti el, hogyan akarja nevelni gyermekét, sőt meg is sértődik, ha valaki (akár szakmai szemmel is) ezt kritizálja. Számos „tuti sikert” ígérő nevelési módszer létezik, de ha a nagy képet nézzük, be kell látnunk, valami tényleg félresiklott a mai generációkban.

David Eberhard a Gyerekek hatalmon (Children in Power) című könyvében a szülői nevelés alapelveit vizsgálta elsősorban a svéd oktatási rendszer szempontjából, és véleménye szerint a gyermekek számára biztosított szabadság túlzó, ami szociális empátia nélküli, öngyilkossági hajlamokkal rendelkező, az életben nagy eséllyel kudarcot valló, rosszindulatú felnőttek generációihoz vezet.

„A gyereknek nem arra van szüksége, hogy a barátja legyél, hanem a szülője. Nem kell leereszkedned az ő szintjére, nem kell egyetértened vele, nem kell állandóan a kedvében járnod, nem kell elveszítened a döntési jogkörödet. Ez teljesen rossz. A gyermeknek igenis szüksége van korlátokra, ellenállásra, fegyelemre és szigorra” – hangsúlyozza a pszichiáter.

„A szülők már nem döntenek semmiben, és épp olyan menők és lázadók akarnak lenni, mint az utódaik. Társadalmunk mostanra a tinédzserek társadalmává változik” – állítja David Eberhard.

A szakember kiemelte, sok szülő szeretné másképp nevelni a gyermekét, mint ahogyan őket nevelték. Azonban a mai szülők, azzal, hogy a lehető legközelebb akarnak kerülni a gyermekeikhez, lemondanak a büntetésekről vagy a szigorról, nem kérik számon őket, vagy nem szabnak nekik korlátokat.

Eberhard arra figyelmeztet, a szociális problémák már most egyre nagyobb méreteket öltenek, „a gyermekek elvárásai túl magasak, és az élet túl nehéz számukra. Ezt látjuk a szorongásos zavarokban és az önkárosításban, amelyek száma drámaian megnőtt” – közölte a szakember.

A pszichiáter szerint a félelemkeltés sem megfelelő módszer, mert ez a gyakorlat sok kárt okoz a gyermek életében. A gyermek nevelésében csak az egyensúly számít. Egy szülő mindig figyeljen oda a gyermekére, a szeretetre és a ragaszkodásra, de sose felejtse el, ki a felnőtt.

„Úgy gondolom, a családnak teljes egészében demokratikus intézménynek kell lennie. A felnőttek és a gyermekek közötti kapcsolat mindig aszimmetrikus. Ez egy tanár és egy tanuló közötti kapcsolat. Az egyik tanít, a másik hallgat. A szülők jobban fel tudják mérni a helyzetet, mert több tapasztalatuk és tudásuk van, ezért nekik kell meghatározniuk a szabályokat. Néhány olvasómnak az a benyomása, hogy vissza akarom hozni a katonai oktatást és a testi fenyítést.

De én ezt soha nem mondtam. És soha nem ütöttem meg a gyerekeimet. Biztos vagyok benne, hogy minden gyermeket úgy kell nevelni, hogy az megfeleljen annak a társadalomnak az értékeinek és normáinak, amelyben él. A nyugati szülők ma már mindentől félnek, és úgy gondolják, hogy a legkisebb kritika is traumatizálhatja a gyerekeket. A szülők már nem tartják szükségesnek, hogy azt mondják a lányuknak, hogy ne egyen túl sok csokoládét a pubertáskorban, mert elhízik. És csak azért, mert attól félnek, hogy a lány egy másik végletbe esik, és anorexiás lesz.

De biztosíthatom önöket, hogy igenis megkövetelhetünk bizonyos dolgokat a gyermekeinktől, és ők ki fogják bírni. Ne kezeljék a gyerekeket porcelánbabaként. Ahhoz, hogy erős személyiségeket neveljünk, a gyerekeket már kiskoruktól kezdve meg kell tanítanunk a problémákkal való megbirkózásra”– javasolja a neves svéd pszichiáter.

Tehát ha nincsenek korlátok, és az életet, mint habostortát viszik a gyerekek elé, a gyerek nagy elvárásokat támaszt majd az élet felé, anélkül, hogy megerőltetné magát, emiatt később óriási kudarcokban részesül és mindig elégedetlen lesz.

Forrás: Filantropikum.com