Érdekes.
„A lengyel választásokat úgy kell értékelni, ahogy mindenkitől elvárjuk a magyar választások értékelését is, tiszteletben kell tartani a lengyel választópolgárok döntését. És a lengyel választópolgárok döntése világos”
– fogalmazott Gulyás Gergely az atv.hu munkatársának a minap. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kapcsolatban reagált, hogy Magyar Levente külügyi államtitkár vasárnap az eredmények megjelenése előtt közölte:
„hogyha nem a PiS folytatja a kormányzást, az nem csak a V4-nek tesz rosszat, de a két ország kapcsolatát is megronthatja, Magyarországot kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja az európai politikában”.
Mint ismert, Lengyelországban a jelenleg kormányzó Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) párt 35,38 százalékos eredményt ért el, miközben a Donald Tusk vezette fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció 30,70 százalékot.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a napokban az eredménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott:
„Több lesz a bizonytalanság a lengyel belpolitikában és a lengyel-magyar politikai kapcsolatokban is”.
Az eredmények alapján Mateusz Morawiecki nyert, ám nem győzött, mert a PiS várhatóan
nem tudja majd megszerezni azt a 231 mandátumot,
amely a parlamenti többséghez és a kormányalakításhoz elengedhetetlen.
Gulyás az eredményekhez hozzáfűzte:
„Az egy másik kérdés, hogy mi bizalmat szavaztunk volna-e (…)”
Belföld, eredmény, gulyás gergely, Lengyelország, magyar levente, magyarország, választások