Nagyon megviselték a történtek.
Kadarkai Endrének adott interjút Miklósa Erika, aki kendőzetlen nyíltsággal beszélt arról, mennyire fájt neki, hogy tíz év után távoznia kellett a köztévétől. Mint ismert, az énekesnőnek az RTL Voice című műsorában való szereplése miatt kellett elhagynia az MTVA-t, elmondása szerint ezt nagyon nehezen élte meg. Elmondta, igazságtalanságnak érzi, hogy az MTVA 10 év után megvált tőle RTL-es szereplése miatt.
„Volt egy nehéz helyzetem most az elmúlt időszakban, és elég mélyen voltam ahhoz, hogy elkacérkodtam azzal a gondolattal kétségbeesésemben, hogy teljesen pályát változtatok és módosítok 53 évesen”
– mondta Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában.
„Nagyon mélyen voltam,
azon gondolkodtam, hogy a kertészünket felhívom, hogy vegyen fel dolgozni
és őszintén szólva olyan kár, hogy ez nem történt meg, mert olyan jó lett volna kicsit a földdel dolgozni”
– tette hozzá.
Miklósa Erika azt is elmondta, úgy érzi, az esettől csak erősebbé vált, ugyanakkor nem csinált titkot abból, hogy nagyon megviselték a történtek, és fájt neki, hogy véget ért a közös munka az MTVA-val.
„Ez viselt meg a legjobban, mert
nem éreztem úgy, hogy bármilyen nagy hibát elkövettem volna, tehát én ugyanaz vagyok.
Tulajdonképpen én nem az RTL arca vagyok és nem annak mentem el, hanem szakmai emberként kértek fel, a szakmai tudásomat használva”
– részletezte, hozzátéve: megalázónak érzi a helyzetet, mert olyan mintha elfelejtették volna, hogy milyen eredményeket ért el.
Videó:
(Kadarkai Endre/Youtube)