Véget érhet a házasságuk? Istenes Bence és Csobot Adél nagyon próbálkozik

Vajon sikerül túljutniuk ezen?

Véget érhet a házasságuk? Istenes Bence és Csobot Adél nagyon próbálkozik

Jó ideje pletykálják már, hogy Istenes Bence és Csobot Adél házassága válságban van, amit ők is megerősítettek. Sok volt a veszekedés, a műsorvezető túlzott féltékenysége pedig rossz hatással volt rájuk.

„Amikor tavaly Adél táncolt, én teljesen kivoltam. Olyan féltékeny voltam, mint még soha életemben. Tudtam, hogy ez igazából nem a táncról és nem a táncpartneréről szól: ez rólam szól. Csak már olyan erősen nyomta az élet a szemembe, hogy ezzel neked dolgoznod kell.

Bennem volt valami olyan gyomorból jövő ideg és agresszió, mikor feljött ez a féltékenységi téma.

És elkezdtem ezen nagyon határozottan dolgozni” – mondta később Istenes. Az El Caminót is megjárta, ami után teljesen más szemszögből közelítette meg a kettejük szerelmét, mint korábban – erről szintén a saját beszélgetős Youtube műsorában vallott.

Csobot Adél a Dancing with the stars műsorban

„Rájöttem: ha ő jól érzi magát, az a nőiesség, amit belőle kivált, hozzám száll vissza. Úgymond én is kapok abból, ha ő jól érzi magát. Ha én őt engedem, nem visszafeszítem, és azt érzem, hogy akkor őt tartom meg, ha senki sem látja, senki nem ér hozzá, mert akkor az enyém. Hanem elkezded elengedni, hogy: Figyi, menj! Úgyis hozzám jössz haza… Ha hozzám jössz haza, akkor van meg igazán az a kötelék, és azt a nőiességed fogod ide visszahozni” – fogalmazott Istenes.

Vidéken folytatják

Úgy tűnik azonban, sikerül rendezniük kettejük kapcsolatát, amiért mindketten rengeteget dolgoztak, nemrégiben pedig azt is bejelentették: vidékre, a Balaton-felvidékre költöznek.

Forrás: origo.hu

Kiemelt kép: Instagram/Istenes Bence, Facebook/Csobot Adél