Meglepő!
Az önmagára sokszor arisztokrata kultúremberként hivatkozó botrányhősnek még érettségije sincs, a legmagasabb iskola végzettsége a nyolc általános, és azt mondja, ennél nem is akart többet.
A Valóvilág egykori győztese, Nagy Alekosz Ágai Kis András Mutasd magad! című podcastjében árulta el az igazat az iskolai végzettségéről.
Általános iskola után jött a zenei világ
A showman nemhogy egyetemi végzettséggel, még érettségivel sem rendelkezik, elmondása szerint 14 éves kora óta csak a zenével foglalkozott és már tinédzser korában is inkább a színpadon képzelte el magát – írja a Blikk.
A prioritás 14 éves koromtól kezdve csak a zene volt, semmi mással nem foglalkoztam, abból is éltem, elég magas szintre jutottam. Jól működött, nagyon jól is éltem belőle, aztán jött a ValóVilág, ezért félbe kellett szakítani
– árulta el Alekosz.
Nem is akart ennél többet
Azt is elárulta a médiaceleb, hogy a zene miatt hagyta félbe a középiskolát. Autószerelő szeretett volna lenni, járt is tanműhelyekbe, szerszámkészítőnek is tanult. Majd 16-17-18 éves korára annyira beindult a zene, hogy emiatt kiszállt.
Ezért nekem nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettségem és nem is akartam ennél többet.
– jelentette ki.
Az elmúlt időszakban számos médiaszereplést vállaló Alekosz azt is megosztotta, hogy újra rátalált a szerelem Varsányi Réka után. Azonban a realitycelebnek sikerült kellően ”furcsa” módon bemutatnia a barátnőjét a közösségi médiában.
Kapcsolódó: Összejött Kucsera Gábor és Alekosz egykori barátnője, Varsányi Réka?
Alekosz egy közös fotót osztott meg a lánnyal, ami mellé azt írta:
„Tulajdonos: Nagy Alekosz.”
Forrás: naphire.hu