Orbán Viktor sietősre fogta.
Csütörtökön és pénteken Bosznia-Hercegovinában tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezénylő helyettes államtitkár.
Orbán Viktor elutazik
Orbán április 4-én Szarajevóban az államszövetség vezetőivel folytat megbeszéléseket a magyar–boszniai kétoldalú kapcsolatokról és aktuális európai ügyekről – tájékoztatott Orbán sajtófőnöke.
A kormányfő másnap, pénteken a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal tárgyal Banja Lukában, ahol egy üzleti fórumot is megnyitnak – tudatta a sajtófőnök.
Amiről nem beszélt a sajtófőnök
Ugyan Havasi arról nem számolt be, de az Oslobodenje portál közlése szerint a Boszniai Szerb Köztársaság (RS) parlamentjének március 28-i vitáján Milorad Dodik bejelentette: Orbán Viktor április 4-én este Banja Lukába érkezik, majd 5-én hivatalos programokon vesz részt, ahol egyik programja lesz, hogy
átveszi a januárban odaítélt kitüntetését,
amelyet Dodik szerint olyanoknak adnak, akik „nyomot hagytak a köztársaság életében”.
Dodik korábban elmondta, legutóbb Vlagyimir Putyin orosz elnök kapta meg ugyanezt a kitüntetést, és kiemelte, Orbán és Putyin a Boszniai Szerb Köztársaság barátai, és készek is ezt felvállalni. Orbán és Dodik régóta baráti kapcsolatban állnak. Dodik legutóbb azzal hencegett el, hogy 45 milliárd forintot ígért neki a magyar miniszterelnök. Dodik minderről egy korábbi, Banja Lukában tartott sajtótájékoztatóján számolt be.
Fokozzák az „együttműködést”
A Boszniai Szerb Köztársaság kormányának közlése szerint Milorad Dodik, az RS elnöke és Orbán Viktor gyakori baráti találkozói
„nagyban hozzájárultak a stratégiai együttműködés fejlődéséhez”.
Közleményükben arról is írtak, hogy a közelmúltban, Budapesten az RS kormányának vezetője Radovan Višković és a magyar gazdaságfejlesztésért felelős miniszter, Nagy Márton találkozóján született meg a döntés, hogy
Banja Lukában gazdasági fórumot tartanak, amelyen 23 magyar cég képviselteti magát.
A pénteken Magyarországról Banja Lukába érkező delegáció tagjai Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezetője, valamint 23 cég képviselői többek között az energetika, a mezőgazdaság, a pénzügy és az élelmiszeripar területéről. A Boszniai Szerb Köztársaság számos vállalkozója is megerősítette a fórumon való részvételi szándékát, így lehetőségük lesz a magyar kollégákkal való tapasztalatcserére
és az „együttműködés fejlesztésére” (!)
– olvasható a közleményben.
Érdemes megjegyezni, hogy Orbán kebelbarátja ellen vádat emeltek, és akár öt év börtönbüntetésre is számíthat. Milorad Dodik pártját számos alkalommal „támogatta” közpénzmilliárdokkal az Orbán-kormány. Dodikot egyébként Vlagyimir Putyin szoros szövetségeseként – leginkább bábjaként – tartják számon.
Hogy mi haszna származik az Orbán-kormánynak és Magyarországnak Dodik támogatásából, az a mai napig nem világos.
(oslobodjenje.ba / MTI / telex.hu nyomán)
Kapcsolódó:
https://nyugatifeny.hu/2023/08/24/orban-viktor-gigantikus-tamogatast-jelentett-be-hatalmas-segitseg-lesz-az-orszagnak
https://nyugatifeny.hu/2022/12/22/orban-dontott-kihuzza-a-csavabol-szerb-haverjat-a-magyarok-penzen
https://nyugatifeny.hu/2022/10/13/fotokkal-orban-szivbeli-baratjat-fogadta-a-karmelita-kolostorban-fontos-dolgokat-jelentettek-be