És mi jöhet még a választás után?
Suttyomban próbált átverni valamit a kormány a józsefvárosi önkormányzaton
Salátatörvénybe rejtette az Orbán-kormány azt a rendelkezést, amellyel kétszáz józsefvárosi önkormányzati lakás államosítását rendelte el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A határozat szerint a VIII. kerületi önkormányzat
kénytelen lesz átadni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, hogy azt a fideszes káderképző saját célra hasznosíthassa.
A magyar kormány tíz épületet, ebből nyolc lakóházat (!) államosíthat a Diószegi Sámuel utcában. A törvény szövege szerint 180 nap múlva, így október végére megszűnhet az önkormányzat szerződése. Ennek következtében mindössze néhány hónap állna rendelkezésre arra, hogy az önkormányzat cserelakást biztosítson a bérlakásban élőknek.
Pikó András kiakadt a döntéstől
Az ügyben Pikó András, Józsefváros polgármestere élő sajtótájékoztatót tartott kedden kora este, amelyen embertelennek és elfogadhatatlannak nevezte a kezdeményezést. Mint mondta, Semjén Zsolt áprilisi 2-án terjesztette az Országgyűlés elé az indítványt, amely
alapvetően meghatározza a kerület életét.
A kormányzat salátatörvénybe rejtette a kezdeményezését. Ez azt jelenti, hogy
több tíz oldalas törvényjavaslatban rejtették el az lakásállomány einstandját jelentő rendelkezést,
amelyet érdektelen jogi kezdeményezések előznek meg, illetve követnek a határozatban.
Pikó elmondta: semmilyen előzetes tájékoztatással nem élt a kormányzat a döntést megelőzően. A döntés következtében rengeteg,
akár több száz ember is utcára kerülhet, akiknek a józsefvárosi önkormányzat lakhatást biztosított
– közölte a józsefvárosi polgármester.
A kerületi önkormányzat már korábban meghirdette a nagyszabású rehabilitációt
Érdekesség, hogy a kerületi önkormányzat tavaly szeptemberben határozott a DIÓ2030 elnevezésű projektről, amellyel az érintett, Diószegi utca 18–28. közötti épületegyüttes rehabilitációjának előkészítéséről döntöttek. A rossz állapotú tömbből két házat összevonnának, és modern társasházat hoznának létre a helyükön. A rossz állapotú ingatlanokat lebontanák, a menthetőket felújítanák, emellett a környéken új játszóteret és sétányt is létrehoznának.