A volt igazságügyi miniszter gyakran tűnik fel a faluban, már új párjának is megmutatta a házát.
Kapcsolódó: Súlyos dolgok derültek ki Varga Juditról: Sumákolni kezdtek Orbán bukott miniszterének zűrös ügyeiről
Hamarosan egy csendes kis faluba költözhet az asztalosnak tanuló Varga Judit
A Blikk videóriportban mutatta be azt a balatoni községet, ahol Varga Judit mostanában egyre több időt tölt: a helyiek szerint a volt miniszter hamarosan végleg sátrat bonthat és odaköltözhet, sőt, új párjával Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével is ellátogatott már a faluba. Varga a házát még volt férjével együtt vásárolta egykor, amelyhez elmondásuk szerint CSOK-ot is igényeltek, amit már mostanra visszafizettek.
A kegyelmi botrányba belebukott, és azóta visszavonult Vargával kapcsolatban helyieket szólaltatott meg a riporter. Akadtak, akik megosztónak gondolják Varga személyét, volt aki örült hogy egy prominens személy költözik a faluba. Horváth Károly így beszélt:
„Judit már 2010 óta szinte hazajár ide. Nagyon kedves, intelligens, okos, művelt nőnek ismerem.
Szerintem, nehezen viselte a felhajtást maga körül, de lassan megnyugszik. Ehhez biztosan hozzájárul, hogy már olyan sokat látjuk, mintha itt lakna. Úgy gondolom, ha a munkája engedi, hamarosan véglegesen be is költözik a balatonhenyei házba.”
Kapcsolódó: Főhet a feje Varga Juditnak: Rendkívül kínos fotó cirkál az interneten a bukott miniszterről
A helyiek már jól ismerik Vargát
A 127 fős községben sokan ismerik Vargáékat, a volt politikusnő a fiaival rendszeresen kerékpározik Balatonhenyén. Az is kiderült, már új párjának is megmutatta a falut, mi több, egy helybelitől birkát is vásároltak.
A helyiekkel készült interjút itt tudod megtekinteni.
Forrás: szeretlekmagyarország.hu
Kiemelt kép: 444/olvasói kép