Vajon berágott Németh Kristóf szupersztárra Orbán Viktor?

A Nyugati Fény beszámolt róla, hogy futótűzként terjedt az interneten Németh Kristóf színész és Orbán Viktor közös „bicepszes fotója”.

A színész is részt vett ugyanis a hétvégi kötcsei találkozón, ott készült a közös kép. A Klubrádióban megkérdezték tőle: el tudja-e mondani, ha vannak kétségei, hogy nem kellene „erőből lenyomni minden másként gondolkodót a kultúrában„.

Németh Kristófnak is vannak kétségei

Meglepetésszerűen bevallotta:

benne is nagyon sok kétség, kétely fogalmazódik meg,

és állítólag el tudja mondani ezeket – válaszolta a színész. Van ott olyan ember, aki meghallgatja,

de az más kérdés, hogy lesz-e foganatja.

Vannak, akikkel egyetértenek ez ügyben ebben a közegben is, és vannak, akik tökéletesen mást gondolnak”

– jelentette ki a néhai Barátok közt Kertész Gézáját alakító színész.

Németh kijelentette: az elvei szerinti konzervativizmus, a „liberális konzervativizmus” arról szól, hogy megengedjük embertársunknak, hogy másképp gondolkodjon, és akkor

talán elvárható ugyanez tőle is

– jegyezte meg Németh.

Így készült a közös fotó Orbánnal

Azt is elárulta, hogyan készült a fotó a miniszterelnökkel a kötcsei találkozón:

„Bicepszeset csinálsz velem?”

– így hangzott a kérdés, a miniszterelnök pedig beleállt.

A színész azt is elmondta, hogy a kötcsei piknikre másodszor kapott meghívást, amit el is fogadott, és meghallgatta miniszterelnök beszédét. Amikor annak vége lett, a színész elérkezettnek látta a pillanatot egy közös fotóra:

„Úgy gondoltam, hogy tök menő lenne a miniszterelnökkel csinálni egy közös bokszolós képet”

mesélte.

Úgy lépett Orbánhoz, hogy „elnök úr, csinálsz velem egy közös bokszolós képet?”, erre azt a választ kapta, hogy „persze, gyere”.

Ezt követően a miniszterelnök azt mondta:

„Na, térjünk [erre] vissza, elkezdek gyúrni és fél év múlva nézzük meg, hogy be tudlak-e hozni.”

Végül ez – idézte a rádió a színészt.

Lévai Anikó kedvenc színésze

Amikor 2012-ben a Játékszín igazgatója lett, elmondása szerint úgy írtak róla az újságok, hogy

Lévai Anikó kedvenc színésze színházat kapott bagóért

és majd biztos kitúrják onnan a Heti Hetes sztárjait meg a „libsiket” – emlékezett vissza.

Büszke arra, hogy nem ment el senki és még bővült is a társulat. Megemlítette Gálvölgyi Jánost, Hernádi Juditot és Hajdú Steve-et, akik ugyanúgy játszottak. Azt gondolja, hogy az ő vezetői munkája azt bizonyítja, hogy nem kell senkit kirekeszteni azért, mert „esetleg másik pártra húzza be az ikszet”.

Rövid volt a Sztárbox-pályafutása

A műsorvezető azt is megkérdezte Németh Kristóftól, hogy miért vállalta el a részvételt a Sztárbox című RTL-es tévéshow-ban. Elmondta, ez azért is volt fontos neki, mert életmódváltást tudott elérni.

Leszokott a dohányzásról, leadott 12 kilót, az edzés pedig része maradt az életének. A vereségről 17 éves fia azt mondta:

„Apa, lehet, hogy vissza kell venned az egódból, és máshova fektetned az energiáidat”

– foglalta össze a színész.

(Nyugati Fény nyomán)