Kulisszatitkot árult el az Ázsia Expresszről a csinos műsorvezető. Ördög Nóra most elmondta, megtarthatja-e a mesés ruháit, amikben a műsorban láthatjuk.
Ördög Nóra mindig makuláltlan külsővel mutatkozik a képernyőn. Számos alkalommal csillogó estélyiben láthatjuk. A Borsnak most elmondta, mi lesz ezeknek a ruhakölteményeknek a sorsa.
„Csak porosodna a szekrényben”
Ördög Nóra Ázsia Expressz-beli ruhái sokrétűek: az elegáns szettjei mellett kissé hétköznapibb viseletek is feltűnnek, persze azok sem teljesen mindennapiak.
Kapcsolódó: Havas Henrik kipakolt Várkonyi Andreáról: „Mondogatták róla a kollégák, hogy anyagias, és hajt a pénzre”
A showműsorokban szinte tündököl, de mi lesz ezeknek a ruciknak a sorsa?
„Többségében ezek kellékek, és visszakerülnek a szalonokba – árulta el a műsorvezető. – Volt azért már rá példa, hogy egy-egy ruha hozzám került, de ez a divattervezőknek köszönhető, akik úgy döntöttek, hogy nekem ajándékozzák ezeket a ruhákat. Egyébként ha egy élő show-ban viseltem már egy adott ruhakölteményt, akkor elég kevés olyan szituáció van, ahol legközelebb meg lehet jelenni ugyanabban. Annyiféle helyzet van, ahol újat kell mutatni. Lehet, hogy csak porosodna a szekrényben és sajnálnám, hogy ott áll ez a sok gyönyörű öltözék, és nem tudnám kihasználni”
– árulta el a családanya, aki hozzátette, azért akad jó néhány szerelés, amit a forgatás után hazavihetett, és fel is vett azóta:
„Például az Ázsia Expresszben viselt ruhák közül, a hétköznapibb stílusúakból előfordul, hogy jó néhány hozzám kerül, aztán ezeket egy kicsit különlegesebb alkalommal a magánéletemben újra fel tudom venni.”
De olyankor is lelkiismeretesen megvárom, hogy adásba kerüljön a ruha, és csak utána kezdem el hordani a privát életemben is
– fedte fel nevetve Ördög Nóra. Hozzátette, a műsorokban viselt ruhakölteményeit jellemzően nem ő választja ki, hanem stylistja, Holdampf Linda. Ám a végeredménnyel mindig elégedett.
Kapcsolódó: Kiszel Tünde megmutatta 40 évvel fiatalabb párját: Ő az a jóképű fiatal, aki elrabolta a naptárdíva szívét
Forrás: bors.hu