Jönnek a drágulások miután az aszály és a rossz kormányzati politika több élelmiszer árát sem kímélte.

Szörnyen drága lesz a paradicsom, a paprika, az uborka és a tej is. Heteken belül jelentősen drágulnak majd az alapvető élelmiszerek – foglalta össze a Blikk.

Korábban megírtuk, hogy már májusban is kilőttek az élelmiszerárak.

Pár hét és jönnek a brutális drágulások

Nagy bajban lesznek a családok, az alapvetően szükséges és a minimálisan egészséges táplálkozás alapkövei mind drágulnak, így a zöldség, a gyümölcs, a tejtermékek és a hal is. A vásárlók rövid időn belül érzékelik majd a bevásárlások alkalmával a plusz terhet.

  • A fürtös paradicsom ára 58 százalékkal emelkedett,
  • míg a kígyóuborka 40 százalékkal,
  • a paprika 37 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt.

A pékáruk esetében már augusztusban is 7 százalékos drágulás következett be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a zöldségek esetében.

Ez az infláció kétszerese.

Raskó György agrárközgazdász pedig kiemelte, hogy

„A zöldségek drágulásáért az idei nyár időjárása okolható, hiszen az aszály miatt kevesebb termett az idén”

– idézte a lap.

Megírtuk, hogy idén kevés jó minőségű búza termett, az aratás után megjelent az áremelés a termelőknél. A malomipari cégek részéről 10 százalékos, kilónként körülbelül 15 forintos lisztáremelés várható. A liszt áremelése megdobja az inflációt is. A búzatermés mennyiségével idén nem volt gond, a beltartalmával viszont annál inkább.

„Az ötmillió tonnából csupán 20-25 százaléknyi a jó minőségű termény”

– mondta el akkor Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Így a kenyér ára is emelkedik.

A tejtermékek és a hal is drágulnak

A tejtermékek esetében is jelentős áremelkedésre kell számítani. Szakértők szerint a tej drágulásáért szintén a forró európai nyár tehető felelőssé, így kevesebb tej érkezett be és annak is alacsonyabb a zsírtartalma.

A vaj ára egyelőre nem változik jelentősen, az EU-ban viszont 66%-kal magasabb.

A sajtok, a tejszín és tejföl esetében viszont áremelkedésre kell számítani a Tej Terméktanács szerint.

A hőség rossz hatással volt a halállományra is, ezért a halak esetében is emelkedhetnek az árak ősszel.

Brutális drágulások voltak júniusról júliusra is

Emiatt

  • a liszt ára 38,1 százalékkal
  • a cukoré 13,9 százalékkal
  • az olajé pedig 9 százalékkal

emelkedett csak júniusról júliusra.