Vannak egyenlőbbek az egyenlőknél.
A Parlamentben lehet, amit az iskolákban tilos: Így mobiloznak a honatyák munkaidőben (+ fotók)
A képviselők és kormánytagok nem zavartatják magukat.
Úgy tűnik, a honatyák sem tudják kivonni magukat a mobiltelefonnal kapcsolatos függőség alól. Az Országgyűlés a honatyák munkahelye, ahol az ország számára fontos kérdéseket vitatnak meg.
Az ülésteremben töltött idő, tehát munkaidő. Persze, ha a
halaszthatatlan hivatalos ügyek,
vagy családi okok állnak a háttérben, nem feltétlenül kell pálcát törjünk a képviselők feje felett.
Vannak akik lazítanak a képernyő előtt
A képeken is látszik, hogy van olyan képvisel, aki pusztán lazításként nézelődik mobilján. Az igazat megvallva, ha következetesek akarnának lenni, akkor a parlamentben is érvényesíteni kellene az iskolákban elvárt szabályt. Mégpedig, hogy
munkaidőben a feladatra kell koncentrálni.
A mobilokat pedig letenni.
A galériában is jól látszik, hogyan ég a képviselők keze alatt a munka. Vagy inkább a mobil.
A képeket »»ITT«« nézheted meg.
A pedagógusokkal és a diákokkal szigorúbb volt a kormány
A diákok után a tanárok telefonhasználatát is szabályozták a mobileszköz-ellenes törvénnyel. Tanítási időben ezentúl a pedagógus is
csak oktatási célra használhatja majd a mobilját.
Hiába tiltakoztak ellene a szakszervezetek, meg is jelent a korábban „társadalmi egyeztetésre” bocsátott, sokat kritizált rendelet mobiltelefon-használatot korlátozó része a Magyar Közlönyben, hiába tiltakoztak ellene hangosan a szakszervezetek is.
„A pedagógus a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során a birtokában lévő mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatja”
– írták.
Ahogy megírtuk, ettől akkor lehet eltérni, ha
Ettől a szabályozástól csak 3 esetben térhetnek el:
- ha az intézményen kívül szervezett pedagógiai programon vesznek részt,
- ha a cél „a pedagógus vagy más életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély elhárítása”
- vagy ha „szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésének elhárítása vagy elkövetése miatti segítségkérés érdekében szükséges” a készülék használata
- vagy ha „a pedagógus vagy a gyermek, tanuló egészségügyi állapotára tekintettel szükséges” telefonálni.