Gáspár Evelin szakításáról eddig nem sok részletet tudhatott a nyilvánosság. Most az apja mondott el néhány információt.
Kapcsolódó: Alig kezdte meg politikai karrierjét Győzike, máris visszakozni kényszerült egy balhéja miatt (+fotó)
Gáspár Evelinről annyi közismert, hogy az elmúlt években két szakításon is túl van már. 2021-ben árulta el, hogy akkori barátjával egy év után, hűtlenség miatt szakított.
De még abban az évben ismét rátalált a szerelem. Attila nevű párjával 2022 őszén a Párharc című realityben is szerepeltek. Szakításukról egy évvel ezután, 2023 nyarán beszélt először. Akkor röviden annyit mondott, a bizalmatlanság és a féltékenység mérgezte meg a kapcsolatukat.
Gáspár Győző kitálalt a lánya szakításáról
A TV2 Titkok Ramónával vendégeként fakadt ki Győzike, aki elmondta, nagyon szerette a lánya udvarlóját, aki együtt is élt a családdal egy ideig. Elengedte bár, ám ha egyszer valahol összetalálkoznak, a volt vejjelölt még számíthat rá, hogy kap tőle egy fejmosást.
Bár nem nevezte meg, hogy melyik exről van szó, a mondandójából ki lehet következtetni, hogy valószínűleg utóbbiról beszél. Mivel azt mondta, Evelin 28 éves volt, amikor a férfi elhagyta, így kiszámolva, Attila lehetett az.
@tv2hun Gáspár Győző elárulta a trendeket a párkapcsolatoknál😁👀 #tv2titkokramonaval #gaspargyozo #lekaikissramona #tv2 #tv2play ♬ original sound – TV2 hivatalos
Ha valaki azt felveszi videóra, na, akkor mondhatják rám, hogy botrányhős vagyok. Nagyon felkészültem, mert azt, amit a lányommal tett alázást, azt én szépen, úriember módjára vissza fogom neki adni!
Győző még Salgótarjánból is hajlandó lett volna felmenni Budapestre, amikor a kisebbik lánya kiszúrta a férfit egy étteremben, de nem lett volna értelme, mivel nem ért volna időben a helyszínre.
De lesz egy beszélgetésünk, mint férfi a férfival. Bele fog nézni a szemembe, és el fogom mondani neki, hogy: figyelj, te egy 28 éves lányt aláztál meg egy 15 és fél éves lányért.
Egy 15 és fél éves lányért hagyta ott Gáspár Győző lányát, és Gáspár Győző családját.
Forrás: femina.hu