130 igennel a módosítások mellett határoztak.
Kedden döntött az Országgyűlés a „választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról”. A képviselők 130 igen szavazattal végül a változtatások mellett határoztak, ezzel nehezítve az ellenzéki pártok helyzetét.
A módosítások a kihirdetéstől számított 8. napon lépnek majd érvénybe .
A változtatások szerint az ellenzéknek nehezebb lesz a szervezett jelöltállítás, nem lehet majd időközi szavazást tartani az adott választás előtti egy évben, sőt a képviselő-testületet sem lehet feloszlatni ebben az időszakban.
Emellett az időközi választás helyett a választási lista alapján adhat képviselőt az a párt, amely korábban a mandátumot birtokolta.
A törvény szerint a már kiírt választások közül csak azokat lehet majd megtartani, amelyek kapcsán
már elkezdődött a kampány.
Továbbá a 10 ezer főnél nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelölnie kell valaki annak a pártnak, amelyik kompenzációs listát akar állítani.
„A választópolgár csak az egyéni képviselőjelöltre szavazhat, és az a jelölt lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. A kompenzációs listára a választó nem voksolhat, mert arról a mandátumokat az egyéni választókerületekben összesített töredékszavazatok, vagyis az egyéni választókerületben mandátumot nem szerző jelöltekre leadott érvényes szavazatok arányában osztják ki”
– írta a Jogi Fórum.
(Fotó: MTI/Soós Lajos, 2023.05.23.)