Keresés: forint
Videóval: Így burjánzott a korrupció a Pénzügyminisztérium falai között
A Pénzügyminisztérium több beosztottja ellen vádat emeltek. Mint ismert, Varga Mihály pénzügyminiszter több beosztottjára is letöltendő börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség a…
Itt vannak a számok: Ennyiért szipkázza el a magyar dolgozókat az orosz üzletlánc
Újabb részletek derültek ki. Megírtuk, hogy Magyarországon is terjeszkedésbe kezdhet a Mere nevű orosz diszkontlánc, amely 200 üzletet szeretne nyitni hazánkban, amivel…
Háborúpárti jobboldal? Nézd csak, mit tettek Orbánék!
Gyorsan cserélődik a köpönyeg. Az Orbán-kormány Ukrajna kapcsán ellentmond magának. Kiderült: az Orbán-kormány jócskán megemelte az ukrajnai fegyverutánpótlásra szánt európai uniós kerethez…
Varga Mihály pániküzemmódba kapcsolt: Jönnek a súlyos megszorítások?
Ezt a lyukat nem lehet betömni a költségvetésen. A Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint márciusban 617 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés. Ezzel…
Retteghet Völner Pál: A tárgyalásán kiderült, mennyi pénz volt egy-egy neki szánt borítékban
Schadl György ember vallott. Schadl György irodavezetőjének meghallgatásával folytatódott a Schadl–Völner-ügy tárgyalása kedden a Fővárosi Törvényszéken. Ezúttal a pénzmozgások vezetésére használt Excel-táblázatokat…
Nagy Márton behisztizett: Furcsa üzenetet küldött a benzindrágulásra reagálva
Válaszoltak az érintettek az üzemanyagárak kapcsán a miniszternek. Mint ismert, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn úgy döntött, berendeli a Mol vezetését. Az…
Megszólalt a riasztó: Orbán Viktor hatalmas einstandra készül, a magyarok látják a kárát
Orbán Viktor már élezi a késeit. Indul a repülőtér felvásárlása. Orbán Viktor kedden a parlamentben – az LMP-s Kanász-Nagy Máté kérdésére –…
Bajban van Parragh László: Meg akarják szüntetni a kamarai sarcát
Nem először szólt be Matolcsy György. Parragh László foghatja a fejét. Matolcsy György az Országgyűlés hétfői ülésén képviselői kérdésre válaszolva szúrt oda…
Több fontos előválasztást is tartanak: Mutatjuk a részleteket!
Két budapesti kerületben is az előválasztás mellett döntöttek. Budapest két kerületében is fontos döntést hozott meg az ellenzék: a szavazókat kérdezik meg,…
Nagy Márton őrjöng: Páros lábbal szállt bele Hernádi Zsoltékba
A miniszter sürgősen egyeztetni akar a Mol vezetésével a benzin áráról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn úgy döntött, behívja a Mol vezetését…
Fordulat: Botrányos korrupciós ügye miatt nyomozás indult Bácsszőlős polgármestere ellen (+videó)
Itt a vége. Megírtuk, hogy Szarvas Róbert Norbert, Bácsszőlős polgármestere „magától értetődőnek” tartja, hogy beköltözött az EU-s pénzből felújított orvosi szolgálati lakásba,…
Ezt mégis hogy képzelték? Áll a bál Kisorosziban Demeter Szilárd balhéja miatt
Nem erről volt szó. 2021-ben a Nyugati Fény megírta, hogy Demeter Szilárdék féláron szereztek meg egy kisoroszi ingatlant a Petőfi Irodalmi Múzeum…
Rendkívüli bejelentést tett a MÁV: Kalauz nélküli vonatokat indít a vasúttársaság
Vajon mi sül ki a MÁV tervéből? Április 7-től, vasárnaptól kalauz nélkül közlekednek az S76-os vonatok Pilisvörösvár és Rákos között. A MÁV…
Nem úszta meg a gödi Samsung a magzatkárosító méreg szabadon engedését
Feljelentést tettek rendőrségen. Csütörtökön megírtuk, hogy ismét magzatkárosító oldószert találtak a gödi Samsung-gyár mellett kiömlő szennyvízben – hívta fel a figyelmet csütörtöki…
Semjén Zsolt eszméletlenül kiakadt: Egyházellenességről képzeleg
A miniszterelnök helyettese egészen furcsa választ adott. Vadai Ágnes írásbeli kérdéssel fordult Semjén Zsolthoz. „Mi az oka annak, hogy nem a költségvetéséről…
Nincs többé óraleolvasás
Okosmérőket szerel fel az E.ON országszerte. Az E.ON több mint 165 ezer okosmérőt telepít szolgáltatási területén. A magyar hálózat ott tart, hogy…
Ezek jönnek Magyarországra is: Mutatjuk, milyen Putyinék üzlete belülről
Itt vannak a részletek. Mint megírtuk, Magyarországon is terjeszkedésbe kezdhet a Mere nevű orosz diszkontlánc, amely 200 üzletet szeretne nyitni hazánkban, amivel…
Lebuktak a titkos találkozóval: Messzire utazott Orbán azért, hogy Putyin nyomában járhasson
Mélyen hallgatnak a találkozóról. Megírtuk, hogy csütörtökön és pénteken Bosznia-Hercegovinában tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, Orbán…
Betelt a pohár a helyieknél: Kiverte a biztosítékot Tihany fideszes polgármestere
Ami sok, az sok. Belterületi telekhez juttathatja saját lányát Tihany leköszönő fideszes polgármestere. A visszavonuló Tósoki Imre várható lépésének azonban váratlanul komoly…
Még most menj tankolni: Mutatjuk, mennyivel drágulnak péntektől az üzemanyagok
Az infláció nem kegyelmez, lépten-nyomon áremelkedésekbe botlanak a magyarok. Pénteken ismét drágulnak az üzemanyagok. A holtankoljak.hu friss közleménye szerint a benzin 4…